Tegnap – még a születésnapi ajándékom részeként – a férjem elvitt az operába. A történet ott kezdődött, hogy nem szeretem a komoly zenét (jólvann na, a zeneiskolában is dobolni tanultam...), az operát meg még csak nem is ismertem. Férjem meg ugye nem jó korba született (az elméletem az, hogy minimum 50 évvel ezelőtt kellett volna születnie), és szereti a komoly zenét és az operát, a festészetet.... A fergeteges ötlete az volt, hogy úgy fogom megszeretni az operát, hogy élőben találkozok vele először. Igen, nagyon Pretty Woman-es, de nekem tetszett az ötlet. Ugyan nem volt hosszú piros ruhám, ékszert sem kaptam csak erre az alkalomra, és repülő helyett földalattival mentünk, de a Traviátát néztük páholyból.
Mellesleg megjegyzem, hogy kukkerem sem volt, aminek eltört a szára (jajj az az egyik kedvenc jelenetem), viszont én sem pisiltem össze magam a gyönyörűségtől (de összehasonlíthatalanul szép volt!)
Összegezve: voltak katartikus pillanatok, de volt, hogy kicsit untam. Nem bántam meg, hogy ott voltam, és ha az operát nem is szerettem meg, a férjemet még jobban imádom!
