Megcsináltam!

Itt vagyok!!!!!! És tényleg elnézést kérek mindenkitől, de az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztam. napi 10-12 órát ültem a gép előtt. Nagyon jól esett, hogy hiányoltatok, és nem, nem untam meg a divatot, az öltözködést és a blogot...de valamiről le kellett mondanom. Sajnos a blogra esett a választásom!

Az elmúlt időszak legnagyobb eseménye az volt, hogy lefutottam életem első – és eddig egyetlen – félmaratonját! A történet ott kezdődött, hogy idén is jelentkeztünk a júliusi balatonfüredi éjszakai futásra, mert tavaly nagyon jól éreztük magunkat. Dilemmáztam, hogy mennyit fussak 1 vagy 2 kört. (7km, vagy 14km) Nővérem felhívott, hogy előadta nekem, hogy nehogy már kevesebbet fussak, mint a Vivicittán, fejlődni kell, amúgy is, ha 14 km-re nevezek, az a WizzAir félmaraton hivatalos felkészítő futása...szóval jelentkezzek arra és akkor a 14km-es táv féláron lesz...
Nem tudom ez hogy történt, de azt vettem észre, hogy már jön a visszaigazoló mail, hogy én le fogom futni a félmaratont... Nos ekkor kicsit bepánikoltam.

Pánikomat megosztottam a facebookon, ahol Andi (Mácsár( barátnőm úgy nyugtatott meg, hogy fogta magát és ő is benevezett a félmaratonra. Utólag elárulom: ettől sem nyugodtam meg, sőt!

Teltek-múltak a hetek. A párás idő miatt nagyon nem ment az edzés, egymást vigasztaltuk Andival, de valahogy szerintem mindketten belül küzdöttünk...
Aztán jött egy levél, hogy egy hónap és félmaraton. Öööööö!!!! Ennek fele sem tréfa alapon elkezdtem nagyon nyomni a kilométereket. A napi 12 km volt az alap, de volt 14, sőt 16 km is. Ez utóbbi nálam úgy néz ki, hogy kifutok a Margit szigetre, ott nyomok egy kőrt, majd vissza. (Nagy kedvencem lett azóta!) Küldük az eredményeket, távokat, percidőket egymással Andinak...láttuk, hogy egyformán megy ez nekünk.

 Futós edzések mellett Rubint Réka tornára jártam. Jól jött a sok guggolás és comberősítő feladat, mert sokat kellett trappolni! És persze Réka lelkesítő dedikálása a pólón....nekem nagyon sokat jelentett!

És eljött a nap! Annyira izgultam, hogy alig aludtam előtte lévő nap (ami azzal telt, hogy 5 percenként kérdeztem a férjem: ugye megcsinálom????), persze ébredni nehezen ment. A terv az volt, hogy csinálok magamnak egy tojásrántottát reggelire, de a gondolattól is hányingerem lett. Maradt a szendvics...valahogy legyűrtem. Összekészítettem a magammal vivős csomagot, és egy csomagot, amit férjem a célhoz hoz majd. (Nem akartam magammal vinni a férjem, mert tudtam, hogy kb. 2,5óra míg lefutom, és felesleges lett volna elejétől ott várnia.)

Kisétáltam a ligetbe. Nálunk a lakótelepen egy árva lélek nem volt. Esős borús vasárnap reggel volt...mindenki lustálkodott, mindenki élvezte a lakás melegét. Még el is kezdtem gondolkodni, hogy biztos ma kell menni? Mikor a Mexikói úti metróhoz értem, már tudtam, hogy igen. Sokan tették le a kocsijukat, és sokan köszöngettek mosolyogva. A Városliget meg teli volt! Kis időt voltam egyedül, aztán meg lettek az Andik (barátnő és tesóm Andi is!) Innen már nagyon pörögtek az események...gyorsan rajtszámot ragasztottunk, pisiltünk, megettem a müzliszeletem, és beálltunk a zónánkba. Próbáltunk mosolyogni és nem pánikolni! Én magamban a "ne süssön a nap és ne eredjen el az eső" imát mormogtam... na ki is sütött a nap! :)

 

Gyors indulás előtti selfie, és 10, 9, 8....áááá...pánikkkkk...3,2,1 és hál istennek még tottyorgás...de egyszer csak elindultunk.  Nővérem gyorsabb futó, így ő percek múlva már számunkra érzékelhetetlen volt, de mi Andival szépen a tempónkat tartva haladtunk. Az elején nagyon sokan megelőztek, megbeszéltük, ez minket nem zavar. Mi nem nyerni és versenyezni, hanem teljesíteni jöttünk. Ha megcsináljuk, az jó lesz! Ennyi. Az első 5 km szinte meg sem kottyant, még beszélgettünk is Andival. Engem egyedül a pára zavart, mert nagyon izzadt az arcom, de törölgettem...megoldottam. Sok frissítőpont mellett elhaladtunk, aztán meg is beszéltük, hogy fél távnál fogunk először inni. (Így is tettünk, és utólag már tudom, előbb kellett volna. Nekem az IR miatt ugye folyamatosan nyomnom kell a szőlőcukrot magamba, mert ha a cukorszintem leesik, akkor ráz a hideg szédülök, és az erőm elmegy. Mivel magas volt a páratartalom, így nagyon izzadtam, gondolom jobban csökkent a cukrom, szóval a 10 km-es tankolás szerintem egy kicsit késő volt. De nem volt baj, tanultam belőle...legközelebb hamarabb kezdem a cukorpótlást)

10 km-es pihenőnél ettünk ittunk (viszonylag menet közben – gyors séta mellett), és futottunk is tovább. Megbeszéltük, hogy a fele megvan, meglesz ez!!!

Azt hiszem a 16 km-es táblánál éreztem először azt, hogy húúú nagyon nem vagyok jól, de feladni nem akartam. Andi nagyon aranyosan megállt velem. Ittunk, szőlőcukroztunk, és megbeszéltük, hogy innentől párszor bele kell sétálnom. Haladtunk tovább, és egyszer csak nagyon cuki szurkolótáborunk lett, mert Andi férje jelent meg a lányokkal és vadul szurkoltak (jajj olyan cukik és meghatóak voltak, majdnem elsírtam magam), ami lökött rajtam egy kicsit. :) Futottam, sétáltam, futottam... Andi meg csak mondta, hogy már nem adjuk fel, és ő már látja a 18-as táblát...újabb frissítőpont sé KÓLA!!! Hát lányok! Én nem rajongok a kóláért, de ha iszom akkor is csak light-ot, mert a cukrostól ragad a fogam. Szóval vagy 10 éve nem ittam cukros kólát, de ez most irtó jól esett! SŐT! megmentett...
Az utolsó 3 km-re visszagondolva csak arra emlékszem, hogy nagyon nagy hálát éreztem Andi iránt, aki mindig megállt velem, és nem hagyott ott, nagyon szédültem (ezt eddig titkoltam!), és nagyon vártam a végét. 

Aztán egyszer csak visszaértünk a Városligetbe és nagyon sokan szurkoltak, és nagyon lelkesítőek voltak. Aztán már majdnem a célnál Zolika barátom és Barátnője Adri ordították, hogy hajrá Anna, és komolyan teljesen odavoltam, hogy úristen ezek kijöttek csak azért, hogy nekem szurkoljanak??? megláttam a cél feliratot és megfogtam Andi kezét és a magasba emeltem. Mert nekünk így kellett befutni. 

Nagyon hamar meglett a férj is, aki nagyon mosolygott, mikor meglátott. Gyorsan adta nekem a házi narancslét. (Köszi a dokinőmnek, tényleg nagyon jó volt!) Meglett nővérem, a csapat, a szurkolók...de itt már csak egy két mondatra emlékszem. Fel nem fogtam semmit, de azt éreztem, hogy már nem is fáj semmi, már nem vagyok fáradt...már nem érdekel semmi, csak egy dolog: megcsináltam! Vagyis megcsináltuk!

Még napokig erről beszéltünk Andival. Szerintem kb. egy hét volt mire mindketten felfogtuk, hogy megcsináltuk. :)

Most sokáig gondolkodtam, hogy milyen befejezést írjak nektek. De olyan sok minden van bennem, hogy most akkor jöjjön pontokba szedve:
– ezt egyszer mindenkinek ki kell próbálni!
– a futás összehoz: a családdal, a barátokkal...
– az igazi barát lefutja veled a félmaratont...vagyis Veled futja le...
– akarok még ilyet!!!!

És jöjjön a hivatalos időm:

A célom az volt, hogy 2,5 órán belül lefussam...sikerült!

XOXO

 

14 km...megcsináltalak!

Igen! Rögtön a dicsekedéssel kezdem: szombat este lefutottam életem első leghosszabb távját, 14 km-t. Nem egyedül futottam! Családilag még 3-an teljesítették a távot, amúgy meg voltunk több mint ezren.
Tavaly akadtunk a versenyre tesómmal, nem is tudom hogyan. Mindenesetre már tavaly is nagyon tetszett az egész, pedig akkor csak 6 km-es körök voltak, és csak egy kört futottam. (Két héttel egy komolyabb műtét után akkor annak is örültem.) Emlékszem tesóm akkor már 12 km-t futott, és annyira hihetetlen volt, hogy egyszer ennyit fogok én is futni. És tessék...megcsináltam.
Rutinosként mentünk Füredre, éles kanyarral vágódtunk be a megszokott parkolónkba....jó nagyot koppantunk is, mert fullig volt (utolsó két helyre paszíroztuk be magunkat). Már itt sejtettük, többen leszünk, mint tavaly. Sajnos férjem egyéb elfoglaltság miatt (nem sajnálni: tesójával vizilabda meccseket nézett!) nem tudott ott lenni, de folyamatos összeköttetésben nyugtatott egész nap és lájkolgatta az össze futással kapcsolatos bejegyzésem (ami nem szokása!). Férjem helyett ott volt legjobb haverom, aki hogy-hogynem szintén fut...ez már csak ilyen...fertőz mindenkit!

Gyors pisilés (francokat volt gyors...sorbanálltunk sokat) és rajtcsomag átvétel után beálltunk az induláshoz. Fotózkodás, belső hang nyugtatása.... és már indultunk is. Örülök, hogy sehol nem volt idő elgondolkodnom, mert vagy beszéltem valakivel, hogy épp el kellett jutnom valahova, vagy a maradék cuccomat próbáltam szegény Adrira (Zolika barátom barátnőjére) akasztgatni...így nem voltam ideges..annyira.

START

A csapat

A terv az volt, hogy mi Leával valahogy végigjutunk a 2 körön, Anyum és Tesóm jó gyorsan lefutják a 2 kört, míg Zolika majd jó beér minket a 3. körben. Hát nem így lett. Persze a rajt után még így nézett ki... Zoli kistartolt, anyuék jó tempóba elindultak, mi meg szép lassú ütemben elkezdtünk futni. Rögtön a futás eleje egy emelkedős rémunalmas hosszú egyenes rész volt. Fordulónál ránéztem a telefonomra és látom, hogy kb. másfél kilóméternél járunk. Mi???? Ennek a tízszeresét akarom én lefutni? Lea mellettem megkérdezte, hány km van már meg, mondtam erről még ne beszéljünk. (persze mindezt jelbeszéddel, mert mi zenét hallgattunk...nem beszélgettünk). Az út a forduló után logikusan emelkedőből lejtőre váltott. Ez kicsit visszahozta a jókedvünket, és egyszer csak a 3 km-es frissítőnél jártunk. Na mi itt vizet ittunk, pedig állítólag volt fröccs is. Nekünk jutott víz.... :D Az unalmas szakasz itt kiserdőre váltott...murva, sötét...és vártam a tavalyi zombikat, akik ijeszgettek...idén nem voltak. Erdő legvégén kaptató levelekkel. Na ott már nagyon elkeseredtem... szépen fel is gyalogoltam rajta. Utána jött egy szakasz, ami mesés volt. Lejtő lefelé...a végén a Balaton. El is gondolkodtam, hogy akkor most a végén beleugrom és szarok én mindenre! Jól esett volna, mert ugye nagyon meleg volt napközben, és sokat esett mostanában, így a páratartalom elég magas volt. Én bírom, de azt éreztem, hogy nincs egy száraz pontom sem! Ezután kicsit kanyarogatunk ide oda...és már láttam, hogy visszaértünk. Jött egy frissítő, ahol belemarkoltam a szőlőcukorba..a megmentőmbe! Sétáló, biztató emberek, tapsolás, hajrá kiabálás... mi pedig szélsebesen átfutottunk az óra alatt a második körre (naná, hogy majdnem rossz felé futottunk!).
Ok, a fele megvan...innentől túlélésre játszunk! Jött az unalmas kaptató felfelé, aminek felénél Lea szólt: álljunk meg, mert nem bírja. Mondtam neki, hogy ok, 5 mély levegő és futunk tovább. Így is lett. Kicsit az is segített, hogy a tudtunk anyuékkal pacsizni akik a fordulón túljutva már visszafelé jöttek (meg is lepődtem, hogy csak ennyivel vannak előttünk...pedig mi cammogunk és megállunk) Forduló után újabb ütést éreztem Leától...ő nem bírja...hánynia kell... Ekkor egy kedves pasi szólt, hogy lejtő van...használjuk ki. Taktikánk a "saját lendületünk levisz minket" volt, ami bejött. Jött a frissítő (megint víz...nem fröccs), majd jött az erdő. Ott Lea megállt, és azt mondta ennyi volt. Menjek, és a célban várjam meg. Én háromszor visszakérdeztem, hogy "biztos???", mire az volt a válasz, menjek már. Mentem is a leveles-ingoványos kaptatóra, aminek a tetején egyszer csak Lea mellettem termett. Azt mondta jobban van. Innen már nem is emlékszem mi volt. Csak futottunk-futottunk-futottunk. Egyszer csak ránéztem a telefonomra és látom, 12,5 km van mögöttem. Eddig 12 km volt a legtöbb, amit valaha futottam (egyszer), így azt gondoltam magamban, én már nyertem. Leának mondtam, hogy már csak 1,5 km...mire ő a csak szóba belekötött, de mentünk tovább. A sétányra érve szóltam neki, hogy vegye ki a füléből a zenét, mert a lelkesítést hallania kell, az segít majd túllendülni az utolsó métereken. És még ezt mondtam neki:
" Lea megcsináltuk! Ez a miénk és senki nem veheti el tőlünk!" majd megfogtuk egymás kezét, és felemelt kézzel beszaladtunk a célba...közben kiabáltuk: Megcsináltuk!!!!
Kaptunk érmet a nyakunkba...csináltunk közös selfit (én mint valami kruplifej, úgy nézek ki rajta!)

Megcsináltuk!

Zolika nem ért utol minket, anyuék előttünk nem sokkal értek be, ráadásul a tesóm nagy lendülettel elkezdte futnia 3. kört, mikor rájött, hogy nem jó helyen van.... :D
Lea nagy lelkesen küldött egy snapchetet mindenkinek, hogy lefutott 17 km-t. Mikor többek közt én is megkaptam, szóltam neki, hogy ok, de csak 14 volt! Nagyon röhögtünk!!!! Mindenki izzadt volt, és fáradt. És rettenetesen büszke magára, a másikra. Én gyorsan felhívtam férjemet, aki lelkendezett a telefonba, hogy én milyen ügyes vagyok.

A család

Nagymama, unoka, anya

A parkolóban kicsit várakoznunk kellett, mert potyautasaink a fürdőben voltak. De jó is volt átöltözni és csak ülni. Aztán szép lassan elindultunk utunkra, vissza a nyaralóba. Nem mentem gyorsan, mert a lábaimban nem bíztam 100%-osan. Lassan mindenki elaludt a kocsiban... én meg azon gondolkodtam, hogy talán nem is lehetetlen az a 21 km...talán tényleg megcsinálom...de akkor aztán sírva fogok célba érni!

XOXO

 

Hé hello Budapest!

ÉS IGEN! MEGCSINÁLTAM! Idén is lefutottam a 10 km-t a Vivicittán.
Kezdjük fordítva a storit. Szóval én úgy éreztem, hogy sokkal jobb időt futottam, mint tavaly. Lendületesen kocogtam a célban. Nem voltam kipurcanva és a lábamon is volt még bőr. (Na ok, nem mindenhol, de nem én lennék, ha nem dörzsölne pont ilyenkor a cipő...máskor nem.)

Lendületesen lobogó copffal mosolyogva érkeztem!

Na ehhez képest tudjátok mennyit futottam? Egy perccel jobbat, mint tavaly. :( Mondta is a férjem: Nem baj drágám, 60 év múlva már 5 perc alatt lefutod! :)"

Felül a tavalyi idő, alul az idei (Brutto és netto idő)

De ugye nem ez a lényeg? Hanem hogy MEGCSINÁLTAM! Amúgy tesóm tegnap megnyugtatott. Panaszkodásomra, hogy "de én már mióta futok, ők meg csak egy éve és mégis jobbak" azt reagálta: "Neked ez a feladatod. te azért futsz, hogy másokat motiválj!" Hát így legyen.

Amúgy a nap csodálatos volt és hosszú. Nagyon korán kelltem (fáradtan, mert ugye rendeztem vissza a lakást), de gyorsan csináltam szendvicset az egész csapatnak. Családom (anyu, tesó, Ami és Helga– Ami barátnő) már fél nyolckor nálunk volt. Összeállítottuk a hátizsákokat, és már mentünk is a 32-es buszhoz. Már a megállóban és a buszon találkoztunk Vivicittás futópólós fanatikusokkal. Összemosolyogtunk, jó volt! A Margit szigetre érve kijelöltük a találkozási bázispontot, bővítettük a csapatot Timivel (tesóm barátnője) és elkezdődött a pisilni megyünk, rajtszámot tűzünk, okoskodunk folymata....ugyanis Tesóm és Timi FÉMARATONT FUTOTT!!!!!! Belöktük őket a sorba, és még fotót is csináltunk róluk.

Tesóm kicsit csalt, mert futott már ennyit, de a Vivicittán először futott félmaratont!

A start pisztoly edurrant...és én nagyon izgultam. Jajj megcsinálja? Mennyi idő alatt? Szerintem jobban izgultam, mint Tesóm.... De ránk most a pihenés várt. Így a bázisunkon pihengettünk, beszélgettünk...kb. így:

 

Közben megérkeztek Zolikájék is!  (Zolika a táncos társam volt, és nem utolsó sorban most ő festeget nálunk!) Több, mint másfél óra múlva már odamentünk a célhoz, és vártuk a tesómat! Jöttek a futók tömött sorokban. Iszonyú boldogok voltak. Az arcukon valami olyan volt, amit csak az tud és érez, aki egyszer is futott már versenyen. És egyszer csak megérkezett a tesóm. Sajnos kicsit későn kapcsoltam, de sikerült egy videót készítenem róla. (Fekete hosszú nadrág, és rövidebb szőke haj.)

Tesóm iszonyú jó időt futott: 1: 58:34! Nagyon büszkék voltunk! Anyu majdnem sírva fakadt, mikor beért....hát nekem is gombóc volt a torkomban! 

A félmaratonisták!

Ezután jött a 10 km-es táv. Mi is elkezdtünk készülődni. Csoportkép, helykeresés....telefon állítgatása...

Anyu, Zolika, Én

Most valahogy nem izgultam rá a dologra. Nagyon tudatosan készültem, és próbáltam nem idegesíteni magam. Így lehetett, hogy magamban ezt a 10 km-t sokkal jobban éltem meg, mint tavaly.
És igaz, hogy Zolika kb. lerohanta a távot (Betegen!), anyum a korosztálya legjobb idejét futotta, Én meg egyszer csak beérkeztem. De ugye tudjuk: én a motíváló erő vagyok. :D Amúgy meg azt kell nézni, hogy tavaly januárban még 10 kilóval többet nyomtam, és 2 km-t sem tudtam egy szuszra lefutni! Szóval onnan nézve.... :D És megsúgom: idén csak 7 km-t akartam futni, de anyum miatt futottam 10-et! (Aki az első kanyarban lehagyott!) És örülök, hogy nem adtam alább!

A napnak még nem volt vége: Jöttek a csajok a Minicittával. Kemény 3,2 km-t futottak. Na ez az a táv, amit ha lefut valaki, az már bekettan, és jövőre tuti többet fog futni. Lányok is így értek be: Jövőre 7 km!!!!

 

És én?  Nem is tudom...talán félmaraton..talán újra 10 km? Meglátjuk! Az álmom: 10 km egy olyan pólóban, aminek a hátán ez van: Baby on board.... :)

Egy álom csak egy álom, egészen addig, amíg úgy nem döntesz, hogy igazzá teszed.

(Harry Styles) 

PS: És hogy megmagyarázzam a bejegyzés címét, hogy esetleg átérezzétek azt, amit mi, íme egy videó:

XOXO

 

5 dolog...

Nem is szóltatok, hogy múlt héten szerdán elmaradt az 5 dolog bejegyzés. Képzeljétek úgy elfelejtettem, hogy nekem is kb. pénteken jutott eszembe.
A múlt heti elmaradást pótolva ma dupla 5 dolog lesz. Vasárnap Vivicitta, amivel megkezdődik az idei év futóversenyekre járása részemről. Nem lesz sok verseny, amin részt veszek, de azért vannak olyan versenyek, amire mennem kell. :) A versenyre való felkészülés és a futkározás közben jött az ötlet, hogy leírom azt az öt dolgot amit szeretek a futásban, és azt az ötöt, amit nem. :)

 

5 dolog amit utálok a futásban:

– hogy ÉN még mindig nem vagyok függő, és nehezebben szánom rá magam, mint ahogy aztán lefutom

– hogy az első 2 km-en fáj a lábam

– hogy ha valakinek mondom, hogy futok, azt válaszolja: "Ja fuuutsz...most mindenki fuuuut!" (bleee)

– hogy a férjem utál futni, és ritkán jön velem

– hogy utána vörös a fejem, és nem vagyok fotogén

5 dolog amit imádok a futásban:

– hogy 2 km után nem fáj a lábam, és akkor jó!

– hogy csak én vagyok, a gondolataim...és a táv!

– hogy látványosan formálja a testemet

– hogy üvölt közben e zene a fülemben (Don't stop me nooooooow!!!!)

– hogy egyszer hazaérek, és vörös fejjel lihegve odamutatom a férjemnek a telefonomat, hogy lássa mennyit futottam. És akkor én vagyok a nap hőse! ÉS A KIRÁLYNŐŐŐŐŐ!

És ti? :D

XOXO

Hogy állok a sporttal?

Pár hete lelkesen meséltem nektek, hogy csatlakoztam Rubint Réka 8 hetes átalakító programjához. Őszinte leszek, és leírom, hogy alakult eddig ez a program, ami most a 4. héten jár. Az első héten majdnem 100%-an követtem a programot. A második héten már eltértem tőle, múlt héten pedig rájöttem, nem lesz ez így jó. Mi volt a problémám?
Még karácsony előtt csatlakoztam az öt hetes programhoz, amit nagyon lelkiismeretesen végigcsináltam.közben elhatároztam, hogy húúú én innentől is fogok edzeni, he nem is minden nap, de minden másnap....sejtitek mi lett belőle? Igen: SEMMI! Nagy betűsen, szégyenkezve, bevallva.
Múlt héten összegződött bennem, mire van szükségem. Órarendre. Hisz az 5 hetes programot is azért csináltam, mert előre meg volt mondva, mit kell csinálnom. Múlt héten kipróbáltam, mi van, ha ezt az órarendet én írom magamnak? MŰKÖDÖTT! Ugyanúgy betartottam, mintha más adta volna a kezembe.
Az órarend összeállításában a következő dolgokat vettem figyelemebe:
Mit és mennyit akarok egy héten teljesíti?
Mindenképp szeretnék futni és Rubint Réka tornát csinálni. A futás nagyon jól fogyaszt, a torna formál.
Hány napot szeretnék edzeni a héten?
Őszintén? :) Na ok, a kérdés inkább így helyes: Mennyit bírok?
Most a heti 6 napot tűztem ki. Egy pihenőnapra szükségem van...lesz az kettő is néha, de még így is nagyon jó a helyzet, nem?
Hol tudok az idővel spórolni?
Bár nálam ez a kérdés utolsó helyen szerepel, szerintem mégis ez a legfontosabb kérdés. Ugyanis nagyon sokszor hallom, hogy, "nincs időm rá!" Hahaha!!! Saját magamról tudom, hogy amire akarom, mindig van időm! :) Az ember az idejével sokféle képen tud sakkozni. Én két dolgot figyeltem a napirendemben: holt idők, feleslegesen eltöltött idők. Hozok mindegyikre példát, ok?
Holt idő: vasárnap általában anyumnál ebédelünk, aki 1 óra kocsiútra lakik tőlünk. Férjem szeret sokáig aludni, így ez a nap részemről eddig így nézett ki: felkeltem, lustálkodtam, tébláboltam (facebook, telefon nyomkodása), végre felkelt a férj...lassan megreggeliztünk...Forma1 (piszok nem érdekel) lassan készülődés, indulás. Most erre változtattam: Korán felkelek, reggelizek, visszabújok fél órát olvasni, majd elmegyek futni. Mire hazaérek férjem is fenn van! :)
Feleslegesen eltöltött idő: pl. bevásárlás. heti több alkalommal betérés a boltba, az sem tudom mi van otthon, mi nincs, egyáltalán mit is főzzek???? :( Most hetente egyszer egy órát szánok erre a feladatra. A varázsszó: TESCO házhozszállítás! Hetente egyszer leülök a gép elé, és összeszedek majdnem mindent, ami a következő hétre kell. A termékeket nézve mindig jön az ötlet, mit főzzek jövő héten, és azt meg is rendelem. A 600 vagy 800 Ft-os zónát jelölöm meg házhozszállításnak. Kedves fiú felhozza, leteszi, én elpakolok...kb. 20 perc még. Szóval heti 3x1,5 óra helyett 1 óra 20 percet áldozok erre. :D

És akkor lássuk az órarendet:
Hétfő: kis futás (maximum 6km)
Kedd: Réka torna 90 perc (élő/sportcsarnok)
Szerda: kis futás (maximum 6km)
Csütörtök: Réka torna 60 perc otthon
Péntek: PIHENŐNAP
Szombat: Réka torna 90 perc otthon
Vasárnap: nagy futás (minimum 7 km)

Hát így állok most a sporttal!

XOXO

Ezer bocsánat!

Tudom, hogy hosszú időre eltűntem, de egyszer utol kellett érnem magam! Jelentem sikerült. Szombat estére utolértem magam, és ezt vasárnap megünnepeltem.
Az ünneplés részletei itt:

Remélem felpörögtetek tőle? Ha legközelebb ki jön velem?

XOXO 

 

Így sikerült!

Mi történt pont egy hete? Nagyon sok minden, de tulajdonképpen csak egy dolog: 10. Dabasi Futónap! 

A történet hetekkel hónapokkal nyúlik vissza az időben. Mi kitaláltuk a tesómmal, hogy lefutjuk a 10,5 km-t. Én kitaláltam, hogy a férjem és anyukám osszon vizet (önkéntesből mindig kevés van)! Igen, tudom mit jelent az önkéntes szó: Én önként eldöntöm, ki mit csinál! Hihihi! Nővérem kisebbik lányával és barátnőivel a bemelegítésre készültünk (Flashmob), a nagyobbak pedig pólót osztottak és  30 km-t futottak! (hajrá Ami és Helga!)

Hajnal hatkor kelni vasárnap talán hülyeség, talán fárasztó, talán... muszáj! Mert hét órakor már padokat pakoltunk és Anikó expressz gyorsaságú pólóosztó felkészítő tréningjén vettünk részt!

Ő Anikó, aki nélkül nem lenne futónap:

És íme szupi XL és XXL méretű pólókat osztó lányok (1 óra alvás után, mert szombaton party volt!!!):

Magam sem gondoltam, hogy fél nyolckor minden a helyére kerül, de képzeljétek ott volt minden. A környékbeli településekről jöttek a buszok, és özönlött a sok iskolás, és pillanatok alatt narancssárgállott az egész környék! Közben megérkezett az egész családom, és mindeki elfoglalta a helyét, pozícióját! :)

Mi 9 órakor minden különösebb kommentálás nélkül felmentünk a színpadra és letáncoltuk a flashmobot! És képzeljétek, volt, aki tudta! Nem is kevesen! :D

  

 Aztán egy kis oktatás következett, és mindenki nagyon ügyesen táncolta együtt!

Ezután elindult a 3 km-es táv. Futott ott öreg, fiatal, babakocsis, kutyás, mindenki! A végén (sajnos kép nem készült róla) többek között anyum és férjem osztották a befutóknak a vizet. Azt mondták, nagyon durva volt, mert közel 1000 embernek kiosztani pohárban a vizet pár perc leforgása alatt... jövőre inkább futnak! :))))

Kis szusszanás után megtartottam a 10,5 km előtti bemelegítést! Húúú soha nem csináltam ilyet és nagyon izgultam, de állítólag jó lett! Rövid, de hatékony. :)

És már indult is a hosszú táv:

  

A csöpp fió piros basketball sapkában egy volt éáltalános iskolás évfolyamtársam (Csilla) nagyobbik fia! 8,5 éves és lefutotta a 10,5 km-t! Anyum odáig volt, meg vissza, hogy milyen ügyes volt! És amúgy mindenki, mert élete első komolyabb megmérettetése volt, és szerintem kb. 40 perc alatt teljesítette a távot!!!!!

Hozzáteszem, hogy én kb. leugrottam a színpadról, megpróbáltam a telefonomat magamra csatolni (nem sikerült, kézben vittem) és indultam is a nagy távnak. Ekkor éreztem, hogy ez nem lesz minden idők legjobb futása, de nekiveselkedtem. Persze fél távnál megáztunk, háromnegyednél megfőttünk...de ki így, ki úgy megtette a távot. Én sokszor sétáltam, de egyszer csak beértem. :)

Háromnegyed távnál osztott a családom vizet! Ha nem ők oszták ott a vizet, akkor feladom, de ők olyan lelkesen buzdítottak mindenkit, hogy ott szerintem már senki nem adta fel! :) Helga A betűs pólóban mosolygott, Ami csak röhögött rajtam, férjem szemében láttam, hogy "Drágám nyugodtan add fel, én akkor is szeretlek" kifejezést, anyum meg közölte, hogy gyorsabban, mert nővérem már rég elfutott előttük! :))) Hát futottam tovább...mit tehettem.

És egyszer csak beértünk a célba.... jajj de jó volt!

Nővérem lendületesen, nagyon jó időt futva:

Én meg bedöccögtem, de legalább mosolyogva:

És bár úgy elfáradtam, hogy aurás sokkot kaptam (szemvibráció....nagyon nem jó érzés), délután egy óriási ürességet éreztem, hogy akkor hogyan tovább? Akkor most ennyi? Most mit fog várni? Majd megnyugtattam magam, hogy akkor várom a tizenegyediket! Mert ugye lesz? Valahogy majd csak összehozzuk azt is! :))))

ÉS akkor íme  két videó a táncról, ami ... így sikerült! :))))

Flashmob

Nem tudom hogy vagytok vele, de nekem vannak olyan videóim, amiktől hihetetlen energiák szabadulnak fel bennem. Mikor a munkahelyen nem megy a munka, akkor az egyik ilyen videó a Black Eyed Peas - I Gotta Feeling számára előadott flashmob. Olyan a flasmob és a tánc, mint a futás. Sok ember egyszerre csinál valamit, így hatalmas erők szabadulnak fel:

Talán valahonnan innen jött az ötlet, de inkább a véletlenek összjátékából, hogy a vasárnapi futónapra (Dabasi városi), csináljunk egy flashmobot. Ugye emlékeztek, hogy tavaly is írtam erről az eseményről (itt), és remélem már sejthető volt, hogy idén tesómmal a 10,5 km-t tűztük ki célul. De a zenés bemelegítőt idén is meg akartam tartani, főleg, hogy kérdezték, hogy ugye.... Hát persze. A zene már hetekkel ki lett választva, a koreográfia lassan de biztosan összeállt a fejemben, és akkor jöt volna a tesóm, aki összeszedi Leát és csapatát (Réka, Dóri és Gréti), ám a mai 13 évesek rém elfoglaltak. Az egyik délelőtt, a másik délután a harmadik egyáltalán nem ért rá. Ekkor megbeszéltük, hogy megtanítom Leának a koreográfiát (ez kb. 2 perc...ja kérem vannak még profik!), de biztos, ami biztos alapon felvesszük a telefonommal, hogy a csajok videót is lássanak. És ekkor jött az ötlet! Írtam is Anikónak (szervező), hogy mit szólna egy flashmobhoz? És ekkor már azon vettem észre magam, hogy a gépemen a vágóprogramon a feliratok ráhelyezését nézegetem! (Igen, ha nincs elég dolgom, akkor keresek! ááááá) Szóval vasárnap reggel elmentem futni (7,5 km, Nagyszüleim házát nagyon rég láttam, arra futottam.), majd szemetelő, később zuhogó esóban felvettük a táncot és délután megvágtam!
Remélem sok dabasi megnézi, megtanulja, de aki nem jön a futónapra az is táncolja el naponta 5x, mert csudi jó kedve lesz tőle!

A felvételt látva ma le kellett egy 90 perces alakreform edzést nyomnom. Lea nagyon nem áll jól nekem, és szürke pamutnacin is gondolkodnom kell! :)))))

Táncolni jó! Futni nagyon jó! És hogy mennyire?
Pont azt érzem, amit a kezemre hennáztam szombaton:

 

XOXO

 

Megint futottam!

Vagyis futottunk! Tesómmal neveztünk a Coca Cola testébresztő futásra. Először a 6 km-es távra akartunk jelentkezni, de nővérem felfedezte, hogy lehet a 3+6 távra jelentkezni. Na akkor jelentkezzünk arra, mondtam. Ez azt jelentette, hogy lefutottunk 3 km-t, majd tornáztam egyet Béres Alexandrára, majd egy 6 km-es távot is lefutottam. Béres Alexandra hozta a kitöréses formáját....jó volt. Mindez múlt hét szombaton volt. Este 7-kor értem haza, és kb. mozdulatlanul töltöttem a nap hátralévő részét (Eurovizió – szép volt Alex!)

A nap eseményei képekben (és egy két mondatban):

Még mindig nagyon felemelő érzés a tömeggel futni. Még mindig azt érzem, hogy ilyenkor nem csak az én erőm van, hanem valami közös erő, ilyenkor nem csak az én lelkesedésem van, hanem valami közös lelkesedés....

 

 Igy futok én! :) Rém ronda vagyok, de hát egyenlőre hatalmas harcok dúlnak bennem. És aki nem fut, az ne is krizáljon! :)))

Kaptunk klasz lufikat! de sajnos....

el kellett ereszteni őket! :(

Béres Alexandrára nyomom! :)
Itt elmesélném, hogy mikor bemonták, hogy hamarpsan kezdődik az edzés, akkor mondtam anyumnak (aki elkísért és lelkesen szurkolt!): "Na megyek odébtaszítok pár kaszvány seggű fittneszladyt az első sorból, és végignyomom az edzést!" :))))) Anyum szerintem azóta ezen röhög. Nővérem lánya meg azon, hogy és valóban beálltam az első sorba! (Na jó majdnem!)

 Találkoztunk egy régi ismerőssel is! És kaptunk érmet! Ráadásul pirosat, ami azt jelenti, hogy az első 1500-ban benne voltunk! De a legnagyobb elismerés nem ez volt. Persze megint volt az érzés, hogy megcsináltam, meg hogy lehetett volna jobb is. De tudjátok mi volt a legjobb? Mikor beértem anyukám megölelgetett, megpuszilgatott és azt mondta: "Ügyes voltál!"

XOXO