vasárnap, április 7

Mozdulj!

Januárban a fejemben a hang, valami ilyesmit mondott: Mozogj! Mozdulj meg! Csináld meg! Emlékszem az első 45 perces torna végére a fejem vörös volt, és azt mondtam: "Nem akarom!" Emlékszem arra is, hogy elmentem futni és a 3,5 km-t úgy futottam le, hogy négyszer-ötször meg kellett állnom. (Ma már 6-7 km-eket futok megállás nélkül!) De csináltam, és nem adtam fel, még ha néha akkora vízhólyagok lettek is lábamon, hogy nincs pénznem, amivel beazonosíthatnám. És csináltam akkor is a tornát, ha a WC-re leülés és onnan felállás másnap egy kihívással ért egyet. És még mindig nem vagyok sovány, sőt! Szóval még csinálni kell, de láss csodát már eljutottam arra szintre (azt hiszem 2 hónap kellett hozzá), hogy már nem muszájból csinálom, hanem mert hiányzik! ÉLJEN! Függő lettem!
Függőségemet megpecsételve kitaláltam, hogy elmegyek a Coca Cola Testébresztő Aerobik napra! Apai ágon kisebbik unokatesómat kb. 1,5 perc alatt meggyőztem...tulajdonképpen nem is kellett győzködni, szóval ketten indultunk neki a megpróbáltatásnak. (Itt jegyezném meg, hogy unokatesóm Update módszerrel és Rubint Réka alakreform módszerével 10 kilót fogyott...szóval óriási gratuláció neki!!!!)



Szóval feltankolva almával, müzli szelettel, – Norbi kenyeres! :) – szendviccsel és vízzel nekiindultunk életünk első, és talán nem utolsó fittnesz napjának. Előzetes kinyomtattuk a programot, és kiválasztottuk, mit szeretnénk kipróbálni. Mivel nem regisztráltuk magunkat sehol, így mi két szimpad közt tudtunk választani, de pont azok érdekeltek minet, jó volt így! :) Mivel időben odaértünk, a gyors ajándékcsomag átvétel után alaposan körbenéztünk. Megnéztük melyik szinpad hol van, milyen rucikat lehet venni, és képzeljétek az egyik helyen még egy 1 perc/40 kitöréses kihívásban is részt vettünk, amiért kaptunk egy iszonyat pink kulacsot! :)))


Aztán kicsit beszélgettünk a ki mint halad a fogyással, mit fog vacsorázni és mit turiztunk legutóbb témakörökben és már mehettünk is a nagyszínpadhoz, ahol  Szentgyörgyi Rómeó tartott reggeli tornát. Nem volt megerőltető, sőt tényleg olyan reggeli torna jellegű volt, ahol minden testrészünket átmozgattuk. Könnyű, vicces, kicsit koreografált aerobikóra volt, amitől úgy éreztem, én ma mindent bírni fogok.


Ezután átmentünk a mozgástrend csarnokba, ahol a Varidance csoport Fit'N'Folk óráján vettünk részt. Én a bemutatkozó kisvideójuk alapján rettentően kíváncsi voltam rájuk, mert tetszett, hogy magyaros zenére, magyar néptáncos mozdulatokkal fittnesz mozgást végeznek. Így van! Van nekünk saját táncművészetünk, miért kell nekünk a Zumba? (Ami jó, és szeretem!)
A Fit'N'Folk beváltotta a hozzá fűzött reményeimet...sőt! A tegnapi nap legkiemelkedőbb órája volt. Nagyon jó hangulatot teremtettek a srácok, és még ha nem is tudtam mindent lekövetni, azt éreztem, hogy ezt akarom csinálni!


 
Erről az óráról készítettem egy rövid kis videót is, hogy érthető legyen, miről beszélek:

video

A videó egy lassabb zenénél készült, és itt még csak a koreográfia egy része volt meg, a végére kb. 2x ennyi volt a koreográfia, és a zene is nagyon bepörgött! :)

A tánc után tartottunk egy kis "ebédszünetet", próbáltuk feltölteni magunkat, ittunk sok vizet, meg kóstoluk az ingyenes energiaitalt, elrágtuk az almánkat. Jól is tettük, hogy rápihentünk, mert ezután jött a java!
harmadik óránk Péntek Enikő Zona edzése volt. Atyám a csaj nagyon durva. 10 perc után visítani tudtam volna a fájdalomtól. A katonai kiképzőtábor szerintem sétagalopp ehhez képest. Egyszerűen kb. a 40-50 %-át csináltuk az órának, de így olyanok voltunk a végére, mintha valaki megvert, megrugdosott és még egy mosógépbe ki is mosott volna. Csak néztem ki bután a fejemből, hogy milyen izmomat kellene ehhez még edzeni? Mindezt Enikő iszonyat lelkesedéssel, kedvességgel és lendülettel csinálta végig, hogy én csak szényeltem magam, hogy ilyen puhány vagyok. Az óra után Enikő mindenkivel lefotózkodott, akkor készült a kép rólunk! :)


És még mindig nem adtuk fel. Mentünk vissza a nagyszínpadhoz, ahol kb. az utolsó sorban jutott hely nekünk. Ugyanis Béres Alexandra tartott órát. Lehet, hogy mert fáradt voltam, vagy én már kritikus vagyok, de nekem Alexandra órája olyan, hmmm...korrekt volt. Szóval nem tudok rosszat mondani róla, mert tényleg rendban volt (bár a kitörések sokaságát már kicsit untam a végére), de nem volt semmi extra, semmi plusz, semmi vicces. Mindenesetre a végére már világomat nem tudtam, és már nagyon éhes is voltam, de ekkor még nem adhattam fel, mert jött a Zumba!


A Zumbát egy nagyon furi csapat tartotta, akik fiúkból, lányokból, fiatalból és idősekből álltak, és egy hiperaktív lány vezette őket. Már-már az irritáló szint határát súrolták, de szerencséjükre nem érték el. Persze ekkor már mindenki kb. olyan fáradt lehetett, mint mi, így muszáj volt nekik mindenféle plusz dolgot kitalálniuk, hogy felélénkítsenek mindet. És mondjak valamit: Sikerült. A végén lejöttek a színpadról és egy óriási vonatot csináltak és szaladtunk körbe-körbe...és addigra annyi, de annyi endorfin szabadult fel bennünk, hogy komolyan csak kacagni és kacagni tudtam! És kacagtam is, mert jó volt! Megérte elmenni, és azt hiszem a tegnapi napnak mi voltunk a hősei. Én, Zsuzsi és mindenki aki ott volt és 4-5-6 órát végigcsinált. :)
Persze ma úgy fáj a hátam, hogy levegőt alig kapok, meg a kezem, meg a lábam..... de ha holnap munka helyett újra végig kellene csinálnom a tegnapi napot, hát mennék! :))))
És akkor egy kérdés: ha legközelebb megyek, ki jön velem???? :))))

XOXO

   



PS: és most veszem a futócipőt, és megyek egy kis kocogással levezetni az izomlázam! :)

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Én most csináltam végig a harmadik hetem, hogy 4 edzésem volt: 2 walkenergie és 2 pilates. Tegnap is voltam gyalogolni (walkenergie) és holnap is megyek.
    Először tartottam a heti 4 edzéstől, de most már nem is tudom, mi lenne velem, ha nem mehetnék...függő lettem én is :-)

    VálaszTörlés
  2. ÚÚúú, nem is tudom mit írjak!:D Először is köszi a gratulációt, te is ugyanúgy megérdemled!:) Kicsit sem bántam meg, hogy elmentem, mert nagyon jóó volt, ajánlom mindenkinek, aki még nem vett részt ilyen rendezvényen! (bevallom én is kicsit félve mentem) De megérte, bár alig birok mozdulni!:D És ha legközelebb lesz ilyen rendezvény ÉN megyek veled! :)))) És íme még 2 db kép rólunk:http://www.facebook.com/photo.php?fbid=551027404942301&set=a.551026194942422.1073741833.195064983871880&type=3&theater http://www.facebook.com/photo.php?fbid=551027134942328&set=a.551026194942422.1073741833.195064983871880&type=3&theater

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OK! Akkor nézzük a következôt! :)
      A képeket is köszi...még ha rettenetes is vagyok rajtuk!

      Törlés
    2. Fitbalance május 11? :D

      Törlés
  3. En jonnek!

    Komolyan kedvet kaptam. (Grrr, januar ota mondom ezt es meg egyszer sem sikerult lelepnem)

    Jo a blogod! Csipem!

    Adri

    VálaszTörlés
  4. Óriás energiabomba vagy Anna, ez nem kétség! :)
    Gratulálok a naphoz, nem semmi kitartás kellett hozzá.

    A függőséggel egyet értek, 3-4 éve hosszú hónapokig jártam heti 3x edzőterembe, nagyon szívleltem ott lenni, pedig előtte soha nem kaptam rá egyetlen sportra sem. Jó edzéstervet állítottak össze, a magam ura voltam, jó időben jártam (amikor alig voltak a gépeken), imádtam. Jó lenne újra rákapni...

    Most hetek óta azon morfondírozom, h a nagy futóbversenyeken szokott lenni gyaloglós rész is (ha jól figyeltem eddig meg), azon roppant szívesen indulnék, imádok menni és sétálni (bár hétköznapokon se sima sétatempóban araszolok, eléggé rohanós vagyok mindig), rá kellene beszélni valamelyik barátnőm, h tartson velem (ha tényleg van ilyen).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a gyaloglással úgy vagyok mint a bringázással. Vidéki lány révén én ezeket közlekedési eszköznek tekintem. Futóversenyeken szokott lenni rövid táv is (2-3 km) azokat lekocogni kis megállásokkal nem nehéz, viszont motiválják az embert, hogy előtte egyszer-kétszer lemenjen futni. Vagy a futás kizárt? :)

      Törlés