Egy, kettő, három...elég!

Eltűntem. Van rá magyarázatom.

Előzetesen hozzáteszem, hogy az a típus vagyok, aki valahogy mindig össze tudja magát kaparni és újult erővel nekilátni a dolgoknak. De most a három rosszból csak egy történt velem, így sokkal nehezebb volt! De most már jól vagyok. Nem 100%-os, de jól. És jövök, mosolygok és előre nézek! OK?

Első

Kezdem az elején. Másfél hete elindultam egy futóversenyen. 10 km a szülővárosomban, barátokkal, önkénteskedéssel. Szűk egy éve diagnosztizálták az IR-t nálam. Azóta nagyon komolyan veszem az evéseket. Inkább többet eszem (sajnos) mint kevesebbet, de persze mikor reggelizem kutyafuttában, és mikor dumálgatom el a tízórait. Naná, hogy egy futás előtt. És mi lett az eredménye. Hát az, hogy nagyon durván behipoztam. Ez egy olyan dolog, hogy leesik az ember lányának a cukorszintje, rázza hideg, remeg..... és én közben futottam. Persze az allergiától a torkom ki volt száradva...de ez már olyan mellékes volt! :D

Nos mikor beértem, majdnem össze estem. Arra emlékszem, hogy banánt osztottak, és nem szeretem a banánt, de megettem kettőt. :) Aztán még egyet délután.
Nagyon haragudtam magamra, mert ilyen hülyeséget nem csinálhat valaki, aki ilyen beteg. És hogy én beteg vagyok! Most már tudatosult, és hogy ez az 5x evés, és porciózás nem móka, és valami új hóbort. Ez van! Ezt figyelni kell, ezt tartani kell, mert másképp a szerevezetem összeomlik.

(Zárójeles megjegyzés. Vivicittát nagyon jól futottam le. energikusan értem célben. Utólag eszembe jutott: 5 km-nél a kitett szőlőcukorból ettem! Tapasztalat: 6 km-en felül vinnem kell magammal szőlőcukrot!)

A verseny estélyén kicsit magam alá zuhantam. Nem fogyok egy ideje, nem fejlődök a futásban, és még hülye is vagyok. Már-már megbeszéltem magammal a dolgokat, és kezdtem magam összeszedni....mikor....

Második

...férjemnek befagyott a válla. Ezt úgy képzeljétek el, hogy egy reggel felkelt és a jobb válla fájt. Nagyon! Ő egy fogfájáshoz hasonlította a fájdalmat. Először azt gondolta elaludta, de nem lett jobb...kenegettük...semmi. Eljutott a körzetihez, aki adott egy beutalót neki a reumatológiára. Szerencsére megtudtuk, hogy egy másik kerületben van egy ismerős ismerőse reumatológus, ahová egy napi várakozás nélkül be tudott jutni. Addigra éjszakákat nem aludt és napi 3 fájdalomcsillapítót evett. A körzeti fél éves felépüléssel fenyegetett, és hogy ez bármitől lehet: idegesség, cukorbetegség, hajlam... Az ismerős ismerőse doki egy nagyon profi orvos volt. Eszébe jutott, hogy fogászati probléma lehet. Ez stimmelt is, hisz férjemnek múlt héten fejezték be a jobb oldalon egy fogának a kezelését. Kapott egy injekciót (lidokain) és újra fogászet, röntgen, góckeresés (ez ma lesz). Reméljük fog probléma lesz, mert akkor gyorsabb a gyógyulás.

Persze férj igazgató egy gimiben, plusz végzős osztálya van...mindenre ráér, csak dokihoz járni, és jobb kézzel írásképtelenné válni nem. De valahogy megoldottuk, kezdett az ügy helyreállni. Segítettem írni, vezetni...amit csak tudtam, miközben kétségbeesetten aggódtam.

Jött a 3 napos hosszú hétvége, gondoltam utol érjük magunkat, töltődünk...az utolsó sulis hajrá előtt összesítjük erőinket.

Harmadik

Pihenés, lemaradások és hűsölés keretében gondoltam Biust megfürdetem, mert akkor illatos lesz, tiszta és még jól is fog esni neki. Nálunk Bius fürdetése az én feladatom, mert persze én vagyok a rossz zsaru. Apa jó fej, aki párizsit ad, és játszik vele...minden rossz rám vár. Meg is fürdettem Biust, és utolsó lépésként fogat mostunk. Igen, a kutya fogat mos, mert gyomorszűkület miatt nagyon lepedékes/fogköves a foga, és szereti a mentolos fogkrémet (megtudtam, hogy nem szabad adni nekik! csak olyat ami fluormentes!). A fogmosás úgy néz ki, hogy én próbálom Bia fogát mosni, ő meg harcol a fogkefével és harapdálja. Most is így volt, ám egy harapás után elkezdett üvölteni a kádban a kutya. Fejhangon kétségbeesetten üvöltött. Nem tudtuk mi a baja, megnyugtattuk, nézegettük, semmi, álla furin állt! Rohanás az ügyeletre!

(Orvosi rémsztorikat kevésbé bírók ne olvassák tovább!)
Ügyeleten megállapították, hogy a kutya állkapcsa eltört. Traumatológiai eset, kedd reggel vigyük oda, addig adnak egy fájdalomcsillapítót. Óriási bűntudattal mentünk haza. Én végigbőgtem a délutánt, hogy majdnem kinyírtam a kutyám, és hogy én ezt nem bírom ki. Férjem, aki szerelmes a kiscsajba nagyon tartotta magát. Persze éjszaka éreztem, hogy ő sem alszik. Vártuk a reggelt, hogy vihessük az Állatorvosi egyetemre! Reggel már 5kor fenn voltam. Rendezgettem a dolgokat, és amint lehetett indultunk vele a dokihoz. Még jó, hogy korán ott voltunk, mert így elsők voltunk. Rögtön vitték a röntgenbe, ahol megállapították a következőt. Bius két fogán tályog volt (ennek állítólag fájni kellett volna, de mi nem vettük észre, pedig folyamatosan velünk van, velünk alszik, velünk tv-zik...semmi erre utaló jel nem volt). A tályog ahogy nőtt megette a körülötte lévő csontot, így az mikor elvékonyodott bármilyen apró traumától eltört volna. Műtéti eljárással kiszedték a két fogat, a tályogokat, ultrahanggal leszedték a fogkövét és átnézték a fogait Délután 5kor mehettem is érte. Akkor már magánál volt, tudott inni, enni. Két hétig gyógyszer  és spec. étrend, addig gyógyul a seb. Onnantól 3 hónap, míg a csontja újra összeforr. Addig nem labdázhat, nem mozoghat sokat (na ez nem probléma nálunk). Hihetetlen volt, hogy este már ivott, és evett, és egész jó kedvében volt.

Az orvos úgy fogadott a kórházban, hogy Bia nagyon kedves és előzékeny. Minden kolléga megszerette, mert mindenkihez óriási szeretettel fordult. Nem fél senkitől, nem morgott senkire, pedig kapott injekciót, infúziót minden rosszat. Jajj hát ezt érezheti egy anya, mikor a gyermekét dicsérik! Nagyon jó! :D

És itt a vége. Már a rémsztoriknak, a kálváriánknak is, de mindenek előtt én azt mondtam, hogy akkor most itt VÉGE! És hogy minenből tanultam, és hogy tulajdonképpen jól sültek el a dolgok.
- Mert igenis komolyan kell venni a betegségem. Azóta újra pontosabban számolom a CH-t, nincsenek kilengések! És ez jó, mert látszik is, és érzem is, hogy jobban vagyok!
- Férjemnek kiderült valami a foga körül, amit most kivizsgálnak. Inkább most, mint hogy komolyabb baja legyen. (ld. Bia)
- Bia álla eltörhetett volna akkor, mikor nem vagyunk otthon, vagy épp vidéken, több száz kilométerre vagyunk. És kiderültek a rossz fogak, amiket most megműtöttek. Mostantól évente hordjuk fogellenőrzésre, de csakis az egyetemre, ahol remek csapat volt.

Az a típus vagyok, aki mindig talpra áll, aki a szarból (bocsi) is erényt kovácsol. Néha piszok utálom ezért magam. Jobb szeretnék kis elesett lenni, akinek mindenki segít.... persze neeem! De mégis! :))))

És mostantól vagyok. Mindent ott folytatok, ahol abbahagytam. vagy mégsem? Sokat tanultam az elműt másfél hétből. Azért is írtam le, hogy esetleg ti is tanuljatok. Senkit nem kell irigyelni, mert mindenkinek van gondja, baja. Egy dolgot kell megtanulni. Hogy ezek kellenek az élethez, a boldogsághoz. Szeressétek a pillanatot. Szeressétek a testetek, az ételt, amit megesztek, a férjetek ölelő karját és a kis állatotok nyelves pusziját. Mindig és minden pillanatban. Mert hatalmas értékek ezek!

XOXO