péntek, szeptember 13

Álmos reggel


Ma reggel csak az motivált, hogy holnap nem kell órára ébrednem. Ilyen reggeleken nem szeretek sem felöltözni, sem sminkelni...kicsit mindent muszájból csinálok. Persze van, hogy a végeredmény azért tetszik. Ma például a 38-as (tadaaam!!!) méretű nadrágom nagyon boldoggá tett. Ok, hogy CundA-s, ami azt jelenti, hogy német 38-as...de akkor is 38-as! Igaz?
Hát igen. Boldog lánykorom (itt jegyzem meg, hogy most a még boldogabb asszonykorom élem!) mérete ez! És úgy látszik a mai napon minden a lánykoromról szól. Ugyanis képzeljétek: férjem osztály ballag, és én tanítom be nekik a szalagavatós táncot. Kitalálták, hogy salsázni akarnak, és ki is találtam nekik egy jó kis koreográfiát. Ma reggel volt az első óránk, és nagyon élveztem. Érdekes, hogy sok év kihagyás után emlékszem még a lépésekre és emlékszem még azokra az órákra, mikor először kellett az alaplépést lelépnem.

És ha már álmosság és boldog lánykor.... Az ékszerem legjobb barátnőm ágyneműjéből készült. :) ugyanis nagypárnáiból kispárnát kellett varrnom, és a maradék anyaggal szabadon garázdálkodhattam. Szuper vidám Postbook tokok és ékszer lett belőle. :)

Lassan vége a hétnek, így hétvégére kívánok nektek sok vidám latin dallamot és mosolygós pöttyöket! OK? :)

XOXO 

 

7 megjegyzés:

  1. ne haragudj! a muszály, az muszáj. nem kekeckedésből. :)

    VálaszTörlés
  2. Szuper a naci, szuepr az egész szett! A hajad is tökéletes! :) A láncról egy közeli fotót? Lehetne? :)
    Szép estét!

    VálaszTörlés
  3. Szarvashiba a "muszáj". És elég sajnálatos, hogy a bloggerek többsége nem tud helyesen írni... :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon rossz lehet neked, hogy ez ennyire szomorúvá tesz! Én kérek elnézést az összes bloggerek által elkövetett hiba miatt. Ebből is látszik,, hogy mi emberek vagyunk, nem gépek, mert vétünk hibákat! :)))

      Törlés