csütörtök, szeptember 12

Megelőzés


Mivel tegnap kozmetikusnál voltam – nagyon jó volt –  ma nem outfites bejegyzéssel jövök! Szóval kicsit off téma jön, ami persze ettől még fontos. És ha jobban belegondolok annyira nem is off, mert az élelmiszerek csinibe öltöztetése is öltöztetés, nem? :)

Mint korábban említettem inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam, ami következtében meg van szabva a napi szénhidrátadagom mennyisége és milyensége is. Abból a szempontból, hogy újra egészségesebbeket főzök magamnak, nagy volt a boldogság, főleg, mert az indiai ízvilág nagy kedvencem, így újra csicseriborsó, lencse, hajdina, bulgur és köles áll a középpontban. Ám a legutóbbi bogaras támadások alkalmával (itt és itt írtam róla) nagyon sok dolgot ki kellett dobnom, és őszinte leszek féltem is beszerezni újabb adagot ezekből.

De a szükség törvényt bont! Venni kell, mert egészséges, finom, és a norbogarak meg ki lesznek cselezve. Az szemmel láthatóvá vált számomra, hogy a tároló polc, amin az ilyen lisztféléket tartom véges...szó szerint már csurig van. Ekkor egy ismerősöm mesélte, hogy ő a hűtőben tárolja ezeket, mert így tuti nem mennek bogarak bele. A nyári incidens óta minden ilyen porhanyós élelmiszert én is 24 órára a mélyhűtőbe teszek, de a hűtős tárolás is nagyon megtetszett. :)

Na de itt jött a szépérzékem, hogy a papír és celofán zacskók annyira nem tetszettek, hogy kitaláltam, varrok én vászon zsákocskát a hűtős finomságoknak. Így odaültem a géphez és nagy hirtelen kiszabtam és megvarrtam egy pár zsákot. Ajánlom kezdő varrónőknek is, mert nagyon egyszerűen lehet ilyeneket varrni. Azt hiszem kb. varróiskola 1. óra anyaga. :D


Ezután nyomtattam pár üres cimkét, amit dekor-ollókkal körbevágtam. (Megvannak vagy egy éve, és még nem is használtam őket!)


Előkerült a jó kis pékzsinor is! haha! Most jövök rá, hogy rendeltetésszerűen használtam!!! (pék...liszt...értitek???)


Ezután bezsákoltam a zablisztet, rozslisztet, bulgurt, vöröslencsét, csicseriborsót és zabkorpát. És a hűtő alsó fiókjában kaptak helyet. Remélem minden kártevő messze elkerüli! :) Én viszont szombaton a zablisztet elő is veszem, mert muffint fogok sütni. Azt hiszem szilvásat! :)


És bár azt ígértem, hogy a héten csupa Mácsár Andis bejegyzés lesz, ez annyira nem is lett olyan....de ha hazajön Andi Bécsből, neki is sütök valami nagyon egészséges sütit! OK?


XOXO 
 
 

3 megjegyzés:

  1. Jópofa kis zsákok lettek!
    Én üvegben tartom a polcomon a különböző liszteket, szerencsére eddig még nem támadta meg őket semmiféle bogár.
    Mostanában fedeztem fel a tökmaglisztet, mára azzal készítettem kiflit (zabpelyhes kenyér receptbe kevertem tökmaglisztet), nagyon vicces zöldes színű lett a kifli, de nagyon finom :-)

    VálaszTörlés
  2. Hol veszel nagyobb kiszerelésben ilyen élelmiszereket? Nagyon szeretem őket, de a kis dm-es és egyéb (vidéken nem nagyon van más) csomagok horribilis összegbe kerülnek, így ritkán veszek csak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óriási szerencsém van, hogy a munkahelyemtől öt percre van egy biodiszkont, ahová kaptam kártyát! :D
      MEDILINE a neve!

      Törlés