kedd, január 15

Eszkimó nő


Na mit szóltok a tegnapi időhöz? Valami rettenet volt. Nagyon szerencsés voltam, mert a házban folyó munkálatok miatt tegnap csak délre menetem. Így a reggeli őrületből kimaradtam, de férjem a 15 perces autóutat 50 perc alatt tette meg, szóval értesültem mindenről. Ki hogyan ért be? Én végül begyalogoltam, mert az csak 25 perc. Komoly edzésnek számított a tegnapi bemenetelem, mert több olyan rész volt, ahol úgy tudtam menni, hogy ugrándoztam a hóbuckákon át. Hazafelé meg bevásároltam, és azt cipeltem. Hogy ezek után lenyomtam egy 45 perces edzést, arra már külön büszke vagyok. :)
Mivel tegnap csak fél napot dolgoztam (jó volt, el tudnám képzelni), annyira nem öltöztem ki. Ékszereket sem vittem túlzásba, és a fő szempontom felül is a rétegesség volt. A felső színe ne tévesszen meg benneteket. Ez nem az a felső, amit méreg drágán vettem, a tökéletes szettemhez vettem fel, hanem nem olyan rég turiztam. Bosszankodtam is, hogy most fillérekért veszek egy majdnem ugyanolyan felsőt. :) Bár ez lezserebb fajta, és a színe sem olyan szép, de azért kár lett volna a turiban hagyni, nem?

XOXO




 
A szettben szereplő ruhák és kiegészítők beszerzési helyei:

4 megjegyzés:

  1. nah ez a szett sokkal Annásabb és csinibb és jobb, mint a tegnapelőtti, állatias! ;)
    tetszik a felső és garbós megoldás is jó alá, jó, h a fülid is kékes, én még talán egy hasonló harisnyaszínt is el tudtam volna mellé képzelni. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jah és én tegnap mázlista voltam, tömegközlekedés szempontjából, mert kb. 65 perc alatt megtettem a fogarasi-hungária krt-flórián tér-tímár utca vonalat, láttam több lerobbant trolit, buszt, villamost, de az én járataim egész jól haladtak. (pedig a vili épp kisiklott vhol, szerintem a másik irányba, így a saccperkábé 35 perces út alatt egyetlen üzemelő járattal találkoztam, ill. a népfürdőnél vagy 6 feltorlódott, megtömött példánnyal). amúgy épp extra korán ébredtem, így sokkal korábban beértem és h legyen vmi negatívum is, jóval tovább is maradtam, mert itt volt a kisfőnök és ő instruált.

      Törlés
  2. És a szuper csizmád ilyen szép tiszta marad?
    Hogy csinálod?
    Én nem merek ilyet venni, mert ha foltos és piszkos lesz, akkor már nagyon nem bírom magamra húzni!
    Én reggel a 35-40 perces utat 90 percre növeltem és ebből igen sokat gyalogoltam én is. Este bevásárlásnál cipekedtem, már csak a 45 perces edzés hiányzott!
    Na de ma is van nap - nem igaz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csizmám azért marad tiszta, mert nem hasított bôr utánzat, hanem sima mûbôr! :D

      Törlés