Íme egy régebbi írásom. Férjem megismerésekor írtam...valami ilyesmi volt a kapcsolatunk kezdete. :) Ez még nem részlet a regényemből, csak egy írás. Fogadjátok szeretettel, remélem tetszeni fog! :)))
Drága szerelmem!
Háromnegyed
kilenc van. Este. Az erkélyen ülök és érzem, hogy lassan elfogy a fény, ahogy bennem
is a kitartás, hogy ne írjam meg, vagy mondjam el neked azt, amit ma átéltem. Nem
vagy itt, mégis itt ülsz velem szemben, és mosolyogsz azon, ahogy két ujjal
pötyögög a gépen, miközben a szám harapdálom. Magam köré nézek és eláraszt
valami elégedettség attól a vélt vagy valós közegtől, ami körülvesz. A jó bor
az asztalon, a finom vacsora maradéka a tányéron, a hűséges kutya a lábamnál, a
virágaim a párkányon, és persze mindenhol és mindenben a te jelenléted.
Spenótos tésztát akartam enni, de nem volt a hűtőmben spenót. Átmentem
hozzá, mert az ő fagyasztója mindig csurig van. Szerencsére nem volt otthon, és
örültem, hogy nála tényleg minden van. Volt még időm, így megnéztem a kedvenc
sorozatomból egy részt. Mikor kikapcsoltam a lejátszót, a digitális óra
háromnegyed kilencet mutatott. Szaladva szedtem össze a cuccomat és kapcsoltam
le az előszobai lámpát. Abban a pillanatban lépett be az előszobában. Meg akartam
szólalni és mindent megmagyarázni, de már a karjaiban voltam és csak öleltem őt
sírva. Ő csak mosolygott és megbocsájtott…
Riadtan ébredtem. Ez tudod milyen érzés? Mintha egy hatalmas és erős kéz
kirántana a langymeleg képzelt világból, és hirtelen a jeges valósádra dobna.
Ránéztem az órára és rájöttem, hogy lenyomva az ébresztőórát, visszaludtam.
Háromnegyed kilenc volt, és tudtam, hogy elkéstem. Rohanva öszeszedtem a
dolgaimat és enni adtam a kutyának. Futottam le a lépcsőn egészen a bicajomig.
Nagyon fújt a szél. Kócolta a hajam és pillantok alatt a ruhám alatt
csiklandozta a bőröm. Éreztem, hogy ott vagy. Az út másik feléről figyeltél.
Mosolyogtál, hogy a milyen bolond módjára próbálom magam időben áttekerni a
vasúti sineken. Mikor odanéztem már nem álltál ott. A templomtérre érve pont
harangoztak. Az órámra néztem és háromnegyed kilenc volt. Minek, vagy kinek
harangonznak ilyenkor? Körbenéztem a téren és megállt az idő. Mindenki
meglepődve nézte a pontos időt a templom óráján, a karóráján vagy a telefonján. A harang
utolsó ütésére gurultam át a téren. Az összes madár egyszerre szállt fel és
indult útjára…
Este háromnegyed kilenckor értem haza. Fáradt voltam és nyűgös. Enni adtam a
kutyának és kipakoltam bevásárlószatyrom tartalmát a hűtőbe. A mélyhûtôben
találtam spenótót. Vacsorát főztem és kibontottam egy üveg bort. Az erkélyen a bambuszróló résein vékony
csíkokban szűrődött át a fény, mintha valaki sárga ceruzával rajtolta volna a
falra. A mosott ruhák illatosan lebegtek a szárítón. Becsukatm a szemem és
próbáltam nem álmodozni arról, milyen jó lenne ha velem lennél. Aztán ott ültél
velem szemben egy könyvvel a kezedben. Felálltam, összeszedtem az koszos edényeket az asztalról, és a
konyhába indultam velük. Mögéd érve megpusziltalak, és mint mindig, most is
belelestem abba, amit olvasol: “Háromnegyed kilenc van. Este. Az erkélyen ülök és
érzem, hogy lassan elfogy a fény…”
Nekem nagyon tetszik, szuper írás! Még jöhet ilyen több is :)
VálaszTörlésKöszi!!!! :)
VálaszTörlésévforduló? :) szuper szösszenet, tényleg jöhetne több ilyen!
VálaszTörlésNagyon tetszik! :) Igazán tehetséges vagy!
VálaszTörlés