hétfő, június 4

Már majdnem a tizedik!

Létezik egy város, ahol 9. éve rendeznek futónapot. Ez a város a szülővárosom, Dabas. Létezik egy ország, ahol semmi nem működik (ezt tudjátok melyik ország, ugye?), de ebben a városban lelkes aktivisták (NEM az önkormányzat) elkezdenek pénzt gyűjteni és évről évre megszervezik ezt a csodás délelőttöt. 
Amit a futónapról általánosan tudni kell: – Bárki eljöhet és nevezhet. Nevezni a körzet iskoláihoz lehet (így az én férjem évről-évre a régi gimimhez regisztrál), és a nevezés díjtalan.  – Két távon lehet futni: 3 és 10,5 km. – a futások végén tombolán sok értékes ajándék mellett bringát lehet nyerni (nem mi nyertük meg, pedig...) – Minden évben egyenpólót kapnak a nevezők, ami minden évben más színű. 


Sajnos azt nem mondhatom el magamról, hogy eddig mindegyiken ott voltam, de 5 éve aktívan részt veszek a futónapon. El is mesélem, hogyan vettem rész, méghozzá úgy, hogy évszám helyett a pólószineket mondom. :)
A piros pólós évben csatlakoztam a futónaphoz, mikor anyum kirángatott, és lekocogtam Biussal a 3 km-t. Ekkor elhatároztam, hogy márpedig én legközelebb lefutom a a 10,5 km-t. A rózsaszín pólós évben Mónival és Biussal lefutottuk !!!! Jeeee!!! Nagyon nagy élmény volt, nekem sok energiát adott a további életemhez. A köveztkező sötétzöld pólós évben is megpróbálkoztunk a hosszú távval, de 9 km után egyszerűen nem bírtam a meleget (azt hiszem napszúrást is kaptam). Tavaly a királykék pólós évben már csak 3 km-eres távval próbálkoztam, de tartottam egy latinos táncos bemelegítőt. Idén – bordó pólban – már hagyományt követtünk azzal, hogy velem/velünk indul a nap és táncos bemelegítéssel oldjuk a feszültséget. :)

Akkor a tegnapi napról pár kép, hogy irigykedjetek:
A regisztráló és póló osztó lányok minden évben hősiesen helyt állnak
 
Egyre bordóbb a sportcsarnok előtti tér!!!
Tánc tanítása
Lelkes táncolók
Csonttörő bemelegítő :D
  
Startra készen...
...rajtszámmal!
Indulás!!!
Bedöccögtünk Biussal!

Bius köszöni a vizet, én meg a müzliszeletet! :)))))
A végére hagyom a két kedvenc képemet. Hogy miért a kedvencem? Megpróbálom megmagyarázni, de szerintem nem kell!!!

Végeláthatatlan
A kis törpe a nagy pólóban! Annyira CUKI!!!!
Nem nyertem soha szépségversenyt, de a világbékét megkapom minden évben. Mert mindig zöld a táj és kék az ég ezen a napon. És mindig nagyon jó az idő. És sokan jönnek, futnak és lelkesednek!

És a bejegyzés végére külön köszönöm a lányoknak, akik a zenés bemelegítést tartják velem!
Tehát:
Köszi Lea, Réka, Dóri és Gréti! Nélkületek nagyon egyedül lennék a szinpadon! :)



12 megjegyzés:

  1. ez most biztos sokaknak semmit sem jelent, de azt hiszem ezért az életérzésért érdemes már majdnem 10 éve csinálni:) köszi!! és köszi a lelkesedést, és szuperek voltatok napindító táncoslányok:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem az a lényeg, hogy másoknak mit jelent, hanem hogy nekünk mit jelent! :D

      Törlés
  2. Jajj, hát annyira kicsi a világ! :) Épp akartam mondani, h nekem is van dabasi ismerősöm, erre megszólal. :))

    Cuki, h Bius is kapott rajtszámot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismered Anikót??? Na na mááár!!!! Tényleg kicsi a világ!!! :)))))))

      Törlés
    2. Együtt váltunk Nikóval kommunikáció-művelődésszervező szakos diplomásokká. Csopitársak voltunk a fősulin és kedveltük egymást.
      Akartam is büszkélkedni, h én is ismerek dabasit, ráadásul szervezőt. :)
      (meg még egy dabasit ismerek, de persze Nikó őt is ismeri. Ő gimis osztálytársam volt, Rajmund, aki akkortájt trombitált (ha jól emlékszem), most meg bulicsináló szőke legény).

      MA elhussantam a Tschibo előtt (Intersparba menet), mindkétszer benéztem, hátha épp bent vadászod a bugyikat, mert akkor odamentem volna köszönni. De nem voltál. :(

      Törlés
    3. Nem voltam, de ma leírtam, hogy milyen program miatt!! :)
      Anikó eg egy tündéri csaj...ja és az esküvôn a bevonulásnál ô volt a párom! :D

      Törlés
    4. Óóó, akkor már értem a vasárnap fb-ra feltöltött lila ruhás esküvői fotóját, ő is ugyanazon a lagzin volt és ő is koszorúslányként funkcionált! :)) JAjj, olyan jó érzés, mikor az általam kedvelt emberek ismerik egymást. :)
      Tök más téma: én is Ariel tesztlány lettem, ma jött meg a csomagom. De én előre nem tudtam, a kérdőívkitöltés után nem jött értesítés semmiről, így azt hittem, h nem formálhatok véleményt. De mégis, juhéééé! :)
      Már adagolom is a barátnőknek a mintákat, hihi. :))

      Törlés
  3. Gratulálok a tegnapi naphoz.

    VálaszTörlés
  4. :D hééé Hát ti meg Dynával ismeritek egymást? :) Bius mindig kap rajtszámot - törzstag a futók között:)
    Ja és ma kérdeztem a fotós lányt, állítólag hamarosan lesznek szuper lilaruhás képek a koszorús tagozatról ;) a sajátodról még nem töltöttél fel, ha jól látom, pedig csini nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám: a masiniszta annyira készül az estére, hogy a fényképezőt otthon hagyta...szóval én is várom a képeket! :D

      Törlés
    2. legkedvencebb jelenetem az esküvőre készülődés kapcsán, amikor István Egerben a parkolóban hazafelé vázolta a Masinisztává "álrészegedés" tervét! felejthetetlen;)

      Törlés