csütörtök, augusztus 29

Egy kis sárga


Ennek a szettnek az ötletét kedvenc bloggeremtől loptam! Ezt a blúzt már egyszer felvettem egy másik (azóta kiselejtezett) farmerral, amit kissé kifogytam. Ezzel a szűkebb fazonnal szerintem jobb lett. Maga a farmer jó hosszú, és saruval jó is a hossza, de ilyen éktalpú cipővel nekem furi a csőnaci. Ezzel a felhajtással elején még barátkoznom kellett (nagyon eszembe jutott a 80-as évek, mikor 7.-ben így felhajtottuk a farmert, mert menő, volt...aztán meg már nem!), de végül megszerettem.
Amúgy azok, akik velem egyidősek, vagy idősebbek, hogyan barátkoznak meg azzal, hogy olyan rucikat hord, amik már egyszer kimentek a divatból? Én ugyanis élvezem, és újra fiatalnek érzem magam, de a nővérem eléggé szenved tőle! :) Ő ezekre a cuccokra ezt mondja: Ok, de én ebből egyszer már visszajöttem! :))))


XOXO




8 megjegyzés:

  1. :)) pár évvel vagyok csak fiatalabb, így én a neon színekre emlékszem, meg a magas talpú cipőkre. előbbieket divattól függetlenül szívesen veszem fel nyáron, ha már kellően barna vagyok, az utóbbi meg régen sem volt a kedvencem. bár nemrég vettem az őszre egy barna éktalpú vagabond pipőt, szóval most picit megcáfoltam önmagam.

    nekem nem tetszik ez a blúz, de másoknak meg biztosan igen. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magastalpú cipővel én is így voltam. Nem szerettem, és azt gondoltam, hogy nem áll jól. Most meg bele vagyok szerelmesedve! Bár csizmában még mindig nem szeretem...de bármi lehet! :D
      Sajnálom, hogy nem tetszik a blúz! :(

      Törlés
  2. Én jópár éve éktalpú cipőket hordok (kivéve a csizma :) és csőnacival.....nagyon gáz? nekem tetszik :) Neked miért fura?

    A szetted nagyon klassz! A blúz önmagában nekem sem tetszik, de így, az összkép tökéletes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gáz a csőnaci éktalpúval, csak nekem – magamon – furi. De nekem vannak ilyen bekattanásaim, aztán elmúlnak! :D

      Törlés
    2. pedig szerintem szóóószekszi ez a kombó, nekem nagyon tetszik, ha ez van egy formás lábú nőn! ;) :)

      Törlés
    3. Lehet a formás lábaimmal van bajom...vagyis azzal, hogy nem elég formásak? :D

      Törlés
    4. bolond! pózoltál már leggingsben is és látta, h formás lábad van, van vádlid, bokád, nem egy fatönk
      (amiről persze sajnos nem is tehetnek az azzal rendelkező nők, nem is akarom őket megbántani, szemétség beszólni, baromi nehéz lehet nekik, csak ők ne emeljék ki, h sajnos ezen a téren nem volt kegyes hozzájuk a természet...)

      Törlés
    5. Mindehez csak a seggem nagy...na de az is kisebbedik! :))))

      Törlés