vasárnap, április 1

Évfordulós szett


Történt ugyanis 3 évvel ezelőtt március 29-én, hogy eljött hozzám egy srác, akinek miután betördeltem a regényét heves skypolásba kezdett velem (miután egy közösségi portálon megnézte a képeimet, és rácsodálkozott, hogy attól, hogy kiadványszerkesztő vagyok, még nem vagyok 120 kilós, ragyás és szemüveges), és addig-addig fűzött, hogy megengedtem neki, hogy hozzon a regényéből egy dedikált példányt nekem. Ő ezért 230 km-ert utazott Pécsről, ezért nagyon megjutalmaztam, egyből beleestem....mint később elmesélte ő is, pedig ez rá nagyon nem jellemző.
Igen, ő a férjem! Három éve ebben a szerelésben és répatortával vártam. Ami nem látszik az szetten, az egy hello kittys tanga-melltartó páros...mert igen, szerepe volt annak is, vessetek meg... :)
A lényeg  a lényeg, hogy azóta az első találkozásunk évfordulóját ebben a szettben ünnepeljük. Megsúgom, hogy a harisnyát már rég kidobtam volna, csak emiatt őrizgetem.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon Boldog Évfordulót kívánok Nektek! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik ez a szép, romantikus történet! Ki ne dobd a harisnyát, mert az emeli ki a szettben ezt a romantikus vonalat! :)
    És Nagyon Boldog Szülinapot! :)
    És persze Boldog Évfordulót is!

    VálaszTörlés
  3. de cuki sztori, gratulálok nektek! :)
    a harisnya külön nekem nem jön be, de az összhatás jó.
    hello kittys tanga és melltartó, nah az nem a szexi, vadító nő vagyok vonalat erősíthette, de mókás. :))

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok szívből!
    Boldog évfordulót!!!
    Kívánom, hogy soha ne dobd ki ezt a harisnyát!!!
    Egyébként szerintem szuperjól is áll Neked! :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok az évfordulóhoz! Szerintem sem a harisnya volt a siker kulcsa :) Inkább a répatorta? További boldog éveket!

    VálaszTörlés