Remélem rájöttetek, hogy melyik kislány vagyok én? A bújós. :)
A fotó az egykor NDK-ban készülj, és anyukám készítette (ő ezért nincs a képen)
Hogy miért hoztam ezt a képet most? Több oka is van. Egyfelől tessék nevetni azon, hogy milyen vicces kislány voltam, és hogy tudtam már akkor is pózolni. Másfelől nemrég volt a szülinapom, 36 éves lettem. Apukám 36 évesen halt meg. Most döbbentem igazán rá, hogy milyen fiatal volt, mennyire keveset élt. Talán az ő halála miatt lettem pasimániás. (Nagyon sok fiú barátom van) És talán az ő halála miatt élek úgy, hogy minden napot maximálisan kihasználok, minden apró dolgot megélek. És még valami: manapság pont így bújok egy ugyancsak Pista nevű pasihoz, aki amúgy nagyon hasonlít ehhez a Pistához.
És akkor most mindenki - aki tudja - hívja fel a szüleit, vagy menjen át a másik szobába, és csak úgy adjon nekik egy puszit. Vagy férjednek, tesódnak, nagyszüleidnek. Az élet rövid. Van amikor piszok rövid.
Jaj Istenem Anna, ez borzasztó szomorú. Én ugyanezt éreztem 52 évesen, mert az én anyukám annyi idős volt amikor meghalt. És az is 16 évvel több, mint amennyit a papád élt. :( Nem lehetett egyszerű neked.
VálaszTörlésNagyon gyerek voltam, akkor fel sem fogtam. Aztán meg megszoktam. (Már amennyire lehet.) Persze voltam pillanatok, amiket sajnáltam, hogy nem élt meg! Azok a legrosszabbak, mikor pl. az esküvődön nincs ott, hogy bekísérjen. :(
TörlésDrága Anna! Könnyek szöktem a szemembe, mikor olvastalak. Az én apukám 6 éve halt meg, 49 évesen, de én még a mai napig nem dolgoztam fel.
VálaszTörlésAz élethez való hozzáállásodból lenne mit tanulnom. Nagyon jókor jött az írásod, mert ezen dolgozom, hogy a mindennapokban a szépet lássam meg és örüljek a szeretteimnek és az élet minden örömének. Köszönöm, hogy Te is figyelmeztetsz erre, mert egy alapvetően aggódó és kicsit pesszimista típusú ember a napi mókuskerékben hajlamos arról megfeledkezni, hogy mennyi mindennek tudna örülni és hogy minden percet ki kell használni.
Én ezért csináltam meg a Postbookot. Remélem, hogy tudok vele segíteni azoknak, akiknek kicsit nehezebb a szürke szomorú hétköznapokban észrevenni a parányi csillogást. A Postbook jelmondata: Mától élj érdekesen! És tényleg ne halogasd a dolgokat, hanem Most tegyél valamit amitől jobb lesz.
TörlésNálunk apum halálának feldolgozásában sokat segített, hogy mindig beszéltünk róla, sztorizgattunk, nem volt tabu téma. Szóval azokkal, akik ismerték beszélgessetek sokat róla.
<3
VálaszTörlésSajnos lassan másfél éve már én sem ölelhetem meg az anyukám, ő 2 nap híján 51 éves volt, én 27,5. De épp a halálának köszönhetően egy csomó mindent másként látok már és igyekszem még sokkal jobban állni mindenhez, leginkább a saját életemhez is.
Olyan igaz és ez a legrosszabb, h általában tényleg csak utólag vagyunk okosak és látjuk be, mennyi elszalasztott pillanatot hagytunk ki, hányszor éreztethettük, mondhattuk volna, h szeretjük őket...
A kép pedig olyan cuki, pont ilyen bújós kislánynak képzeltelek! :)
Bújós voltam, csak olasz cigánylánynak becéztek, mert nagyon tudtam hízelegni. :)
TörlésÉs tényleg csak utólag vagyunk okosak...sajnos...és nem csak ebben a témában. :(