hétfő, szeptember 24

Harcra fel!


Hétfő van, és én rettentően álmos vagyok. Nem is tudom hol kezdjem a dolgokat mesélni. Kicsit a végénél, ok? Ma reggel az iroda takarításával és rendezésével kezdtem a napom, és alig várom, hogy hazaérjek, és rendet rakhassak a szekrényemben. Hogy mindezeket miért? Hát elkezdem mesélni. 
A történet csütörtök délután kezdődött. Munkaidőnk végéhez közeledve  – mikor már a főnök is elhagyta az irodát – a padlónk hangos reccsenéssel berobbant. Mintegy 30 másodperc alatt több méteren keresztül felpúposodott, és olyan lett, mintha egy vakond végigtúrta volna. Annyira megijedtünk, hogy szó szerint kirohantunk az utcára, ahol is remegő kézzel felhívtuk a főnököt. Azóta tudjuk, hogy csak egy HŐVAKOND volt...na jó ezt a baromságot én találtam ki...mivel senki nem tudja, hogy mi történt.


 Hétvégén rendbe hozták az iroda alját, így reggel portalanítani kellett. Gondoltam, ha már takarítok, kicsit átnézem a papírokat és rendet teszek az asztalomon. Nagyon jól sikerült, még a különböző színű mappákat is bevontam az iroda színeihez passzoló papírral. 


Ugyanilyen papírral még egy kis fiókos papírtárolót is be akarok vonni, hogy szép egységes legyen az asztalom. Ha az is kész van, fotózom.

Időközben hétvégén esküvőn, pontosabban lakodalomban jártam. Nagyon nosztalgikusan éreztem magam, mert utoljára gyerekkoromban voltam ilyenen. Újra szembesültem a hallgatóval, vonulással, oltárkerüléssel, cukordobással, menyasszonytánccal... és a hosszú fekete hajra táncoltam. Életre szóló élmények ezek! :D Köszi Brigi és Gyuri, hogy ott lehettem. Ja és köszönöm a barátnőmnek, akinek a plusz egy fője voltam. Kaptok is egy  képet rólunk. Ezt az egyet készítettük csak, pedig volt egy másik rucink is, mert átöltözős buli volt, és az (is) nagyon csini volt! 


És ha már az (át)öltözésnél tartunk.... Csini ruha után kutatva a szekrényemben káosszal szembesültem, és nagyon bedühödtem. Teli van a szekrényem olyan ruhákkal, amik nem jönnek rám, illetve amiket nem hordok valami miatt. Ma átgondolom, hogyan tudnám a leghatékonyabban átnézni és rendbe szedni a káoszt (tudjátok tervek alapján csinálom még ezt is...hatásos), de mindenképp zsákokkal felszerezve érkezem ma haza. Próbálok nem bepunnyadni délutánik, és a reggeli kreatív rendrakási lázamból estére is hagyni! Holnap mindenképp jelentkezem, meddig jutottam, hogyan állok! OK? És mindenképp figyeljétek a boltot, mert ma kerülnek fel cuccok. :)))

5 megjegyzés:

  1. hővakond! :DDD a viccet félretéve elég paranormális, remélem messzire távozott a heti és többet nem fenyegeti a munkahelyed! :)

    szép színe van a rucidnak, közelebbről is szívesen meglesném! ;)
    ma én is pakoltam picit, szintén őskáosz van mindenhol, szerdán most elutazok pihizni 5 napot, de jövő héten pakolni és szortírozni kell, nincs apelláta. majd belőled merítek erőt! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Burkoló szerint számíthatunk még a "hővakondra", de most már nem fogunk így megijedni! :D
      Jól haladtam a pakolással....direkt miattad írok majd róla, hogy motiváljalak!

      Törlés
    2. jeti lenne a hetinek írt szavam, csak most látom.
      szuper, motiválj csak! ;)

      Törlés
  2. mától a hővakond a kedvenc állatom! :)

    A menta rucid nagyon cuki? Turkálóból való vagy varrónőtől? Külön posztot érdemelne annyira szépséges és nagyon jól is áll! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ruci Hádából van, és a színe...őőőő szerintem halvány penészzöld! :D
      Felveszem még, és akkor hozok róla posztot! OK???

      Törlés