péntek, január 31

Így készült



Pár nappal ezelőtt felvetődött egy bejegyzésem alatt, hogy hogyan készítem el a hajam, mikor ilyen nagyobb hullámok vannak benne.
Készítettem egy videót! Két napja rávettem magam, és fürdés után megcsináltam a felvételt. (Ez a magyarázat a köntösre, és arra, miért nincs rajtam smink!) Utána sokat vágtam, gyorsítottam, lassítottam, de ez lett belőle:


És akkor pár instrukció is jöjjön.

Amire szükségünk van:
– megmosott , megszárított haj (nálam ez a lefeküdtem vizes hajjal és ez lett belőle)
– hajvasaló
– fésű
– csattok

Elkészítés:
Alulról felfelé haladunk. Én négy rétegben szoktam venni a hajam. Minden rétegen veszünk egy tincset, amit alaposan kifésülünk. A hajvasalót a haj tövéhez csiptetjük úgy, hogy a fejünkkel párhuzamos legyen. Ezután tekerünk a hajon egyet (360 fokot), a maradék hajat a hajvasalóban lévő elé helyezzük. Ezután a hajvasalót forgatva kihúzzuk a hajunkból (lassan!). Ezt, ha először csinálod gyakorold be még hideg hajvasalóval.
Minden réteget hátrafelé kanyarítunk, tehát a fej hátánál szembe fognak a loknik nézni. Az elkészült csigákat én nem piszkálom, nem fésülöm, csak az ujjaimmal elrendezem.
A hajvasalóba tekert tincsek vastagsága meghatározza a hullámokat. Minél vastagabb, annál nagyobb hullámok. Vékony tincsekkel, meg kifejezetten göndör hajat lehet elérni. Ne ijedjünk meg, ha elsőre nem sikerül, bátran vasaljuk egyenesre a tincset, és kezdjünk hozzá még egyszer!

Tetszett a videó? Csináljak még ilyeneket?

XOXO
 

4 megjegyzés:

  1. ez a vége mosoly! :D :D :D nekem a leírás alapján nem ment volna ezt fejben vizualizálni, de így már tök érthető. szerintem csinálj, én élveztem! :)
    bár nekem csak két ezer éves szocreál hajsütővasam van, de valamikor azzal is neki kellene állnom göndöríteni, ezer éve vágyom rá és a hét elején a pasiról is 6 év után csak kiderült, h mennyire kedveli a göndör fürtöket. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! És igen, csinálj még ilyet! Szögegyenes hajjal élek, akkor tud a fodrászom is göndört varázsolni belőlem, ha "mikrofonfejet" csinál :) Pedig nekem is nagy álmom a bongyor haj, és a Zuram is szereti... szóval meg kell tanulnom otthon göndöríteni. Lehet, hogy ma ki is próbálom - holnap úgyis fodrászozok, és festünk, szóval ha elrontom, akkor sem lesz belőle katasztrófa! :) :) :)

    VálaszTörlés
  3. De jó, máskor is kérünk videós útmutatót!

    VálaszTörlés
  4. Húúú már 108-an megnézték a videómat! :D Aztaaaa!!!!!!

    VálaszTörlés