kedd, március 20

1. Tavaszi küldetés teljesítve


 "Csíny letudva" - mondták a Harry Potter című filmben. Én meg azt mondom: Előszobaszekrény letudva! Fotóztam közben, csak hogy képet kaphassatok (egyenlőre) erről a szekrényemről. Persze a szép rendet nem fotóztam, de fázisfotókat hoztam nektek.
Kaptam zenét is: U2 koncertfelvételt hallgattunk közben. Naná, hogy meghajoltam a tapsnál, hiszen nekem is járt. Amúgy a lista, amit készítettem nagy segítség volt. Már más felaldatnál is észrevettem, hogy ha készítek egy listát, sokkal könnyebben megy a munka. Bizonyára most is az segített, hogy magához a listához át kellett gondolnom, hogyan is fogom véghezvinni a felaldatot.
Természetesen volt egy mélypontom is, mégpedig akkor, mikor a táskáim (mondtam már, hogy táskamániás vagyok?) elborították az egész lakást.  Na jó csak az egész előszobát. 


A rendrakással párhuzamosan Amival (nővérem lánya) chat-eltem, aki feltette azt a kérdést, hogy mennyi táskám van. Na gyorsan selejteztem egy pár táskát, és eltettem a sötét, téli színűeket, és persze csak ezután számoltam meg a táskákat.  Jelentem ebben a pillanatban 47 táskám van, de anyum már köti a 48-dikat! :)
Nem is tudom, hogy erre büszkének kell lennem, vagy szégyelnem kell magam???

3 megjegyzés:

  1. Légy büszke, én meg annak örülök erőteljesen, mikor más ilyen táskaőrültekkel találkozom.
    Bár nekem még sok mindenből van feleslegesen sok példány begyűjtve, de ez más kérdés. Rám még vár a ruhásszekrények átpakolása, húzom-halasztom még pár napig, biztos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ruhásszekrény átpakolása lesz a küldetés 2. Majd írok róla bejegyzést, hátha az kedvet ad hozzá. Nekem az mindenképp jövő hét lesz! :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés