szombat, március 24

Rózsás gyűrű



Mivel sokan kértétek, hogy hozzak tutorialokat, így készítettem nektek egyet. Nem egy nehezen elkészíthető dologgal fogunk kezdeni, hogy mindenkinek sikerélménye legyen! :)

1. Hozzávalók:
A gyűrű elkészítéséhez szükségetek van gyűrűalapra, amit bármelyik kreatív boltban be tudtok szerezni. Több árnyalata van, és ezt az ezüstözöttet szeretem, mert mindenhez megy, és a nikkelmentes változatra szavazok, mert ha nincs is fémalergiája az ember lányának, jobb félni mint megijedni alapon előzzük is meg!
Szükségetek lesz még plasztik rózsákra. Én az etsyről rendelem őket, pontosabban innen.
Érdemes egyszerre többet rendelni, mert akkor a postaköltség nem annyira magas. És fogunk még csatot, fülbevalót is csinálni! :) (A csomag kb. 1-1,5 hét alatt meg fog érkezni, és a hölgy a második rendelésből már kedvezményt is ad!)
Ezen kívül még a pillanatragasztót is vegyétek elő!

2.  Kiválasztás
Megsúgom, hogy ha több ilyen plasztik virággal fogtok rendelkezni, rájöttök majd, hogy ez a legnehezebb fázis. Én most szerencsés voltam, mert tudtam előre, hogy holnap szürkés szettben leszek, és valami ütős pink gyűrűt szeretnék hozzá.

3. Ragasztózás
A rózsát fordítsátok feje tetejére, majd a gyűrűalapot ragasztózzátok be. Ne kenjétek vékonyan a ragasztót, mert akkor hamar szétpattanhat a gyűrű.

4.  Ragasztás
Helyezzétek a gyűrűalapot a rózsa hátuljára

5. Igazítás
A rózsát két ujjatok közé fogva igazítsátok a gyűrűalapot úgy, hogy ha az ujjatokra húzzátok a gyűrűt, az ne álljon ferdén (persze csak akkor, ha nem pont ez a cél!)

6. Boldog viselés
Várjatok kb. 20-30 percet a száradással, és viseljétek boldogan a  saját kis kreálmányotokat.

Ha nem akartok várni a plasztik rózsákra, akkor keressetek olyan gombot, amit el tudtok képzelni gyűrűnek. És mindenképpen mutassátok meg, hogy mit alkottatok! OK?

6 megjegyzés:

  1. :))
    Van egy két komponensű ragasztó, azt jobban ajánlom a gyurmaságokhoz, meg úgy mindenhez. Ékszerész barátnőm is azzal ragaszt.

    Meskán is rengeteg gyurmás dolog van, ha valaki nem oly ügyes ám vonzódik ezekhez a cukiságokhoz. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a két komponensű dolog engem érdekelne! :) Neve? beszerezhetősége?

      Törlés
    2. neten most az epokittet találtam, az ismerős, de a barátnőmnek is írtam, h ő mit használ. hobby boltban (kreatív vagy akár a hobby művészben is) kapható, meg azt tudom, h ő vett már belőle a tescoban is. 1500 környékén van, két tubus, a leírásban szereplő aránybankell keverni. epoxi gyanta az egyik anyag, a másik meg a tömőanyag, vagy mi. :)

      Törlés
    3. http://www.google.hu/imgres?q=k%C3%A9tkomponens%C5%B1+ragaszt%C3%B3&hl=hu&sa=X&biw=1366&bih=620&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=5MXKT8fqXzK3UM:&imgrefurl=http://www.elektro-light.hu/webshop/node/2312&docid=Syf0mexcFFhGuM&imgurl=http://www.elektro-light.hu/webshop/sites/default/files/imagecache/product_full/218_0.jpg&w=414&h=340&ei=FrRwT7e6KYrWsgbNoNCPAg&zoom=1&iact=hc&vpx=594&vpy=143&dur=59&hovh=203&hovw=248&tx=106&ty=62&sig=103979768481320183917&page=1&tbnh=135&tbnw=163&start=0&ndsp=20&ved=1t:429,r:3,s:0
      a linkje. de most azt írta a barátnőm a link mellé, h valamit a pillanatragasztó jobban rögzít. ez van a tescoban és a hobbi boltokban is.

      Törlés
  2. Köszi a leírást! Tényleg nem tűnik bonyolultnak.

    VálaszTörlés