hétfő, március 26

Így Wampoltam én


Na tegnap megint Wampon voltunk a Postbookkal. A nap sikeréről most nem kezdenék egy értekezésbe, inkább olyan "halottról vagy jót vagy semmit" hagulattal jöttünk haza. Nem volt tragikus, de jobb is lehetett volna....na erről ennyit röviden.
Tegnapi szettemben próbáltam nem túl hivalkodó lenni, hiszen arra ott voltak most a Postbookok. Azok pont eléggé színesek és élénkek voltak. Amúgy ezt a nadrágomat tavaly sötétkéknek vettem. Mikor másnap felvettem, hogy "na ezt a sötétkék gatyát vettem", a kolléganőim hümmögtek, majd szóltak, hogy ez fekete. Pedig esküszöm, hogy a boltban sötétkék volt! :) Azóta beszereztem egy sötétkéket, ezt a feketét meg beledolgoztam a ruhatáramba.
Jelezném, hogy szombaton már voltunk futni, és ma is megyünk! Szerintem 6 körül fogunk döccögni (mert most még csak inkább ezzel a szóval tudnám a futásunkat jellemezni) a Rákos patak mellett!
Előtte fotóztatok futós szettet férjemmel...de addig még más küldetéseim is vannak a mai napra, de erről majd késôbb! :)



7 megjegyzés:

  1. Hú, ha 6 után az utcán járok leslek bennetek, hátha elfuttok egészen a Fogarasi útig, én annak a közelében lakom.
    A pipellő cuki és a lakk, gyűrű, sál triód pedig szuper együtt! ;)
    Talán azért viszik már őket kevésbé, mert év közben van és az ember az ilyen dolgokat év végén/elején szereti beszerezni. (tudom, h ez nem hagyományos meg minden, de talán akkor is)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem inkább hónap vége miatt volt pangás. Meg persze az embereknek sajnos nincs pénze. A gazdasági helyzet nem a legjobb! :(

      Törlés
  2. 28-ra, Hanna napra kellene nekem egy. Személyes átvétel lehetséges Anna? A Rákos patakhoz közel lakom.
    Szerelésed szuper, mint mindig! De jó lenne ha mindig kéznél lennél és ha betévedek egy ruha boltba megkérdezhetném, hogy ez szerinted jó vagy tegyem vissza gyorsan.. :-)

    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági csak Hanna név miatt kivételt teszek a személyes átvétel miatt. Egyszer majd leírom miért! OK?
      Ami a kéznél lévôséget illeti, szólj mikor mész legközelebb vásárolni! :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés