szombat, március 17

Két szett egy táska



Varrtam magamnak egy újabb táskát. Tulajdonképpen kinézetem Szilvi blogján egy kötött táskát, amihez rendeltem is tőle egy barna táskafület. Majd azzal a lendülettel rendeltem egy fekete fület is, mert majd biztos jól jön. Az anyagot is tőle rendeltem régebben, de még nem tudtam mi lesz belőle. Aztán a fül az anyag mellé került, és éreztem, hogy összetartoznak. A táska formáját is Szilvi blogjáról lestem, mert volt olyan kis rendes, hogy összeszedett egy csomó képet, amin ilyen, vagy ehhez hasonló fa fülű táskák vannak. Ebbe a kerek formába beleszerettem. Nagyon büszke vagyok magamra, mert én csináltam a szabásmintát hozzá (aki kéri szóljon!) 
Na szóval tegnap kész lett a táska, és rettenetesen tetszett nekem is, és a férjemnek is. (Márpedig ha egy férj dicséri a feleség sokadik táskáját, az nagy szó!!!) Mondta is a férjem, hogy majd csináljunk fotókat vele. Én meg elkezdtem gondolkodni, hogy akkor mit fogok felvenni a a táskához? Egyáltalán milyen ez a táska? Csini? Laza? Szerintem mindkettő,és csináltam mindkettőhöz egy szettet. Érdekes, hogy a farmeros szett kicsit elegánsabb lett tőle, az elegáns szoknyás szett merevségéből meg kicsit elvett (ami szerintem jó). Érdekes formájú nagy táskát készítettem, de azt gondolom, azért fel lehet öltözni hozzá úgy, hogy nem csak a táskán akad meg az ember szeme....kivétel az enyém, mert annyira nő vagyok, hogy még a fotózás közben is turkáltam benne! :))))


8 megjegyzés:

  1. Nagyon jóóóóóóóóóó a táska! Szívesen kérném is a szabásmintát (a türkizhez és ehhez is) csak nagyon próbálkoztam még a varrással, és kissé félek belevágni... De egyre több kedvem van belevágni. Szívesen vennék ilyen tutorial post-okat is! :) Amúgy ezek a korall színű ( a képeken nekem korall színűnek látszik)cuccok nagyszerűek, hiányolom, hogy mi honnan van. Gondolom sok minden turis! Ó de az a szoknya, nekem is kellene egy ilyen. Hol lehet egy ilyenre szert tenni? netán ez is turis?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel ez nem varrós blog tutorila postokat nem fogok hozni. De szívesen segítek tanácsokkal táskavarrás ügyileg. Ha még nem varrtál táskát, akkor inkánn a türkiz-szabásúval kezdj. vagy valami hasonló "szatyor" szabásúval.
      Most direkt nem írtam, hogy mi honnan van, mert ez nem napi szett volt. Szóval felvettem, és levettem :) Ez csak próba volt. Mindent láthatsz majd még rajtam, ígérem. :)
      A szoknya? Sajnos turis (pécsi), így nem tudom a tuti helyet mondani, ahol kapsz! Én is kb. egy éve vágyom ilyen színű cuccra. De ha látok valahol ilyesmit szólok! OK?

      Törlés
  2. De kár... De persze értem én hogy ez nem egy varrós blog! Annál inkább divat blog! Szóval ha látsz valahol ilyesmi tuti szoknyát, akkor kérlek szólj azonnal. :)
    És ha lehet, akkor nagyon szívesen fogadnám a türkiz vagy akár a szives táska szabásmintáját. Lehet megkérem Anyut, hogy segítsen...
    Csak azt hiszem rossz a varrógépe... :(

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuper a tatyó, én is kunyiznám a szabásmintát! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szabásminta ügyben írj egy levelet a anaswardrobe@gmail.com-ra! OK?

      Törlés
  4. Ha megunnád ezt a csíkos kardigánt, szólnál nekem? :D Nagyon jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megbeszéltük! Amúgy egy turis darab, és egy barátnőm beszélt rá, nem is akartam megvenni. :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik. :) Pedig sosem szerettem a pirosat, de újabban meg totál odáig vagyok érte.

    VálaszTörlés