szombat, március 31

Magyaros tornacipő



Régóta vágytam valami ilyesmi cipőre. Első gondolatom az volt, hogy hímezni kellene rá, de bevallom a hímző tehetségem 10 éves korom óta drasztikusan visszaesett. Akkoriban még terítőket hímeztem, szerintem elég szépen. Egy éve újra beruháztam hímzős alapanyagokat, majd nagy lendülettel elkezdtem hímezni, de nagyon nem ment. Szóval feladtam. :) Aztán a szives táskám gyártása közben jött az ötlet, hogy azzal a módszerrel tudnék kisebb mintákat is festeni, akár népi motívumokat is, akár sporcipőre is! :) Megcsináltam, sikerült, és most bemutatom hogyan készült, hogy ti is csinálhassatok magatoknak ilyet. :)

HOZZÁVALÓK:

1 db sportcipő – én Ázsia Centerben vettem 3500 Ft-ért. Mázlim van, mert nincs rajta sehol  semmi felirat.
1 db öntapadós nyomtatható papír
1 db éles kisolló (jó ha íves körömollót használunk, könnyebb vele vágni
1 db ecset
1 db ruhafesték – kreatív boltokban beszerezhető, én Marabu márkájút használtam
1 kis víz és sok türelem :)

ELŐKÉSZÜLETEK:

Interneten keressünk valami olyan motívumot, amit a cipőre akarunk festeni. Akkorában nyomtassuk ki, hogy a cipőre ráférjen. 



ELKÉSZÍTÉS


1. Vagdosás
A kinyomtatott minta belsejét (tehát ami a kontúron belül van) vágjuk ki. Jó módszer, ha a kivágandó rész közepébe szúrjuk az ollót, és körbevágjuk a mintát. Így az olló beszúrásának helyen nem marad meg. Ez elég lassú folyamat lesz, én egy Két pasi és egy kicsi rész alatt vágtam ki a kettőt. :)
2. Simítás
A kivágott minta hátuljáról szedjük le a vivőréteget, és a ragacsos felével ragasszuk a cipőre a mintát. Nagyon jól simítsuk rá, hogy a festék sehol ne tudjon aláfolyni.
3. Festék kiválasztása
Sokat töprengtem, hogy milyen színnel is fessem, de én a pirosnál maradtam. De tulajdonképpen bármilyen színnel el tudnám képzelni! :)
4. Festés
Én nem nagyon hígítottam a festéket, hogy erőteljes színe legyen. Csak bemártottam az ecsetet a vizesedénybe, majd a festékbe, és már festettem is. Elég durva szövésű ez a cipő, így a simítás nem elég, jól bele kell tömködni a festéket.
5. Száradás és lehúzás
Csak pár percig hagyjuk száradni a festéket, nehogy a papír többi részén átüssön, és kis pöttyöket hagyjon ott, ahol nem kellene. Nagyon óvatosan húzzuk le a mintát.
6. Örömködés
Hagyjuk egy éjszakát száradni és másnap már vegyük is fel! :)


3 megjegyzés: